Súlyos baleset Dobozon
Súlyos sérülést szenvedett az a sofőr, aki autójával két másik járműnek, egy kilométerkőnek, majd egy villanyoszlopnak ütközött vasárnap este Dobozon – értesült a HavariaPress.
Súlyos sérülést szenvedett az a sofőr, aki autójával két másik járműnek, egy kilométerkőnek, majd egy villanyoszlopnak ütközött vasárnap este Dobozon – értesült a HavariaPress.
Valamennyi kormánypárti politikus veszített népszerűségéből június folyamán. A legnagyobb pontszámesést Gyurcsány Ferenc miniszterelnök könyvelhette el, akinek múlt havi 56 pontja ezúttal 48-ra csökkent. Nincs olyan kormányzati politikus az első húszban,
74 dollárnál áll az amerikai könnyűolaj hordónkénti árfolyama, amely már nincs messze az áprilisban elért 75,35 dolláros történelmi maximumtól.

Úgy megverte édesanyja élettársát egy férfi Jánoshalmán, hogy az súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett – értesült a HavariaPress.

Nemeskürty István gondolata

A kormány megszorító intézkedéseiről való figyelemelterelés lehet az érintettek szerint annak az oka, hogy elszaporodtak az egyházakat sértő közéleti megnyilvánulások. Legújabban obszcén tehénszobrot engedélyezett elhelyezni a liberális Budapest-vezetés a

Zenerajongók tízezrei nézték végig a szemerkélő esőben a hét végén Csíksomlyón Koltay Gábor a Napba öltözött leány című rockoperájának ősbemutatóját. A bemutató az Ezer Székely Leány Napja elnevezésű néptánctalálkozó rendezvénysorozatát zárta.

A hatos lottón a két darab 5+1-es nyereménye 13 millió 84 ezer 177 forint. Az öttalálatosakra 273 ezer 88, a négyesekre 4908, a hármasokra 1022 forintot fizetnek.

Még az idén elkezdődhet a Várkert-bazár felújítása. A műemléki felújítás és a térszint alatti építkezés ára elérheti a 15 milliárd forintot, és akár két-három évig is eltarthat. Csak a műemléki munkálatok 4,5 milliárdos beruházást igényelnek.

Tripla spanyol siker született a gyorsaságimotoros-világbajnokság Brit Nagydíján.

2006. július 2.

A piac stabilizálása érdekében a jegybanki alapkamat mielőbbi emelésére lenne szükség – jelentette ki Barcza György, az ING Bank elemzője az InfoRádióban. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a hétfői döntésnek ne

Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok a Tiszavirág Fesztivál keretein belül hét alkalommal, ebből egyszer fejjel lefelé repült át a Tiszaligetet és Szolnok városát összekötő híd alatt.

Az euró ilyen jelentős mértékű, pár hét alatt mintegy 10 százalékos, 25 forintos drágulása miatt a hírek szerint árat emelnek az utazási irodák. Eddig az utazási irodák átvállalták ezt a költségnövekedést. Tartósan 285 körüli vagy afeletti eurókurzus azo

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség lassan befejezi a vizsgálódást a pénteki, Németország–Argentína negyeddöntő után kitört tömegverekedés kapcsán.

Az angol labdarúgó-válogatott klasszisa a portugálok elleni elbukott vb-negyeddöntő után úgy döntött, a jövőben nem vállalja a csapatkapitányi posztot.

Az orosz kormány július elsejei hatállyal megszüntette a maradék devizapiaci korlátozásokat, és ezzel a rubel teljesen konvertibilissé vált. A liberalizálástól Oroszország gazdasági élénkülést, a beáramló külföldi tőke mennyiségének növekedését várja R

Felsővezeték-szakadás miatt torlódik a forgalom a Budapest és Pécs közötti vasútvonalon – értesült a HavariaPress.

A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja és tagsága megrendülten fogadta Horváth Balázs képviselő halálhírét. A Magyar Köztársaság kormánya nevében részvétét és együttérzését fejezte ki közleményében Lamperth Mónika önkormányzati és területfejle

Szinte csak sürgősségi ellátást végzett a zalaegerszegi kórház, mert számos orvos nem volt hajlandó aláírni a vezetés által felkínált új munkaszerződéseket, miután lejárt a színlelt szerződések felszámolására adott moratórium. Az orvosok közleménye kiemel

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.

Na, akkor itt a lényeg, tömören, világosan, érthetően! Deák Dániel foglalja össze, aki nem érti, azon nehéz segíteni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.