Morientes elhagyja a Liverpoolt
Magyar szempontból sikeresen kezdődött a miskolci fekvenyomó világbajnokság. Salamon Erika a 48 kilogrammos kategóriában bronzérmet szerzett, az 56 kilós súlycsoportban induló Nagypál Krisztina pedig egy hajszállal lemaradva a dobogóról a negyedik helyen
A kétórás megbeszélésből fél órát vett el az a vita, mely arról szólt, hogy sajtónyilvános legyen-e a mai egyeztetés, vagy sem – közölte a megbeszélést értékelve Varga Mihály. A Fidesz alelnöke rámutatott, nagy újdonság nem történt ezen a találkozón
Magyar szempontból sikeresen kezdődött a miskolci fekvenyomó világbajnokság. Salamon Erika a 48 kilogrammos kategóriában bronzérmet szerzett, az 56 kilós súlycsoportban induló Nagypál Krisztina pedig egy hajszállal lemaradva a dobogóról a negyedik helyen
A kétórás megbeszélésből fél órát vett el az a vita, mely arról szólt, hogy sajtónyilvános legyen-e a mai egyeztetés, vagy sem – közölte a megbeszélést értékelve Varga Mihály. A Fidesz alelnöke rámutatott, nagy újdonság nem történt ezen a találkozón
A kormányfő által csütörtökön ismertetett kétharmados ügyekre nyitott a Fidesz, de a javaslatokat nem érzik eléggé kidolgozottnak, rendszerszerűnek – mondta Pokorni Zoltán. A Fidesz alelnöke az Info Rádió Aréna című műsorában beszélt a „kormán
Egy amerikai bíróság többrendbeli gazdasági vétségben találta bűnösnek az Enron vállalat két, egykori vezetőjét.
Tragédiával végződött az a baleset, amely csütörtökön délután nem sokkal 4 óra előtt történt az Újszász és Abony közötti úton, ahol összeütközött egy teherautó és egy személygépkocsi.
Életveszélyes helyzetet okozott egy eltörött víznyomócső, amely miatt egy villanyoszlop is megdőlt Csepelen.
Több tíz milliós trükkös lopássorozat elkövetőit fogta el a rendőrség Szabolcsban – mondta a megyei kapitányság bűnügyi igazgatója. Márton Árpád hozzátette: az okozott kár összesen 47 millió forint.
A nőgyógyászok nem támogatják, hogy 18 éves kortól művi meddővé tételt kérhessenek az emberek – mondta Pál Attila. Hozzátette: az orvosok lelkiismereti joga megtagadni az ilyen csonkítást, hiszen ennek nemcsak egészségügyi, hanem társadalmi következ
Tíz felnőtt magyar közül négyen gondolják úgy, hogy nem mindig járhat tisztességes úton az ember, ha pénzt akar keresni – derül ki a Tárki közvélemény-kutató felméréséből.
A Moszkvában zajló tornász Világkupán Berki Krisztián lólengésben második helyen jutott be a holnapi döntőbe.
Egy ember életét vesztette, amikor egy kamionnal ütközött és porig égett egy személyautó Pest és Szolnok megye határán.
Az MSZP által megbízott személyek helyezték el a lehallgatókészüléket Lendvai Ildikó parlamenti frakcióvezető szobájában – állapította meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság, mely így le is állította a nyomozást. Ugyanezen a napon az MSZP XXII. kerüle
Négy törvényjavaslatot kíván eljuttatni a Fidesz a holnapi nap folyamán Gyurcsány Ferenchez. – A kormány tagjai saját illetményükkel kollektíve felelnének a törvényben meghatározott hiánymérték túllépéséért – ismertette a Demokrácia törvénycso
A Fővárosi Bíróság csütörtöki döntése értelmében megmaradhatnak a Jókai téri fák, amelyek helyére egy mélygarázs építését tervezték.
Vélhetőleg néhány százezer adózó nem adta postára hétfő éjfélig a személyijövedelemadó-bevallását, mert az APEH körülbelül két és fél millió borítékot várt, ám ehelyett szerda délig alig valamivel több, mint 1,8 millió bevallást kapott meg – írja a
A Gazdasági és Szociális Tanács javaslatot tesz a kormánynak egy társadalmi szerződésre, amelyben azt fogalmazzák meg, hogy milyen legyen az ország az Európai Unió keretein belül, a XXI. században – közölte Vizi E. Szilveszter a Gazdasági és Szociá
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 419,54 pontos emelkedéssel, 21 321,35 ponton zárt csütörtökön, ami a szerdai záró értékhez képest 2,01 százalékos erősödést jelent. (ebroker.hu)
Kijelölte az Anglia ellen készülő keretét Bozsik Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Folyamatosak a helyreállítási munkák.
A hétfőn Magyarországon átvonult, rendkívül erős vihar az elmúlt 30 év legnagyobb kárát okozta az áramhálózaton.
Rövidebb időtartamra szóló tartózkodási engedélyek, befogadási stop – drasztikus döntést hozott az amszterdami kormány.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.