Para-Kovács Imre: Csak jöttek és jöttek...
Alkoholmérgezéssel került kórházba egy szeremlei férfi szombaton, majd rá egy napra meghalt.
Újabb hamis Rippl-Rónai képek miatt tört ki háború a festménypiacon. Ezúttal a Piacon, az Utca és a Fekete kontyos akt című festményeket foglalták le egy fővárosi galériában.
Meglepetésre a svájci Fabian Cancellara nyerte a Pro Tour-sorozatba tartozó, idén 104. alkalommal megrendezett Paris-Roubaix klasszikus egynapos országúti kerékpáros versenyt. Az egyetlen magyar induló, Bodrogi László a 62. lett. (Hirado.hu)
Evés közben a torkán akadt a falat, ez okozta a halálát egy kisszállási férfinak hétfőn hajnalban.
Kálovics Anikó a harmadik helyen végzett 10 kilométeren a Dublinban rendezett nemzetközi futóversenyen.
A szociál-liberális kormány vékonyka vezetését emeli ki a legtöbb külföldi sajtóorgánum, illetve a legtöbben nem felejtik megemlíteni a milliomos Gyurcsányt, aki kampányában további liberalizációt hirdetett, hogy Magyarországot nemzetközi gazdaság termelő
Az idei első negyedévben a folyó áron számított bruttó szobaárbevétel 11 százalékkal nőtt, a vendégéjszakák száma azonban 1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – derül ki a KSH jelentéséből.
Huszonöt pontos győzelmet aratott hazai pályán a ligaelső Detroit Pistons csapata az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 153. játéknapján.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Avagy, ha úgy tetszik az agyevő baktérium itt biztosan éhen halna. Nem tudom megmondani, hogy Annalena Baerbock vagy Kaja Kallas nagyobb hülye, előbbinek jobban megy a karrierje, talán ő nyert.
A Roszatom vezérigazgatója figyelmeztetett: beláthatatlan következményei lehetnek, ha csapást mérnek a busehri atomerőműben működő első energiablokkra.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.
– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.