Újabb lelőhely az Alföldön
Masszív közönség gyűlt össze szombaton a Hír TV, a Lánchíd Rádió és a Magyar Nemzet családi napján a budapesti Olimpiai parkban. A koncertekkel, gyerekprogramokkal, kézművesvásárral és médiánk munkatársainak másik arcát is felvillantó produkciókkal tarkít
H O N F O G L A L Ó A Kárpát-medencének egy évben öt évszakot ad a Jóisten. Az ötödiket nem jegyzik a naptárak, sem a hivatásos idő- és csillagjósok. A vénasszonyok nyara szeptemberben és októberben kopogtat a szívünkön, amikor a nők zsebkendője
A Gyurcsány-kormány másfél éve csaknem szétverte, a fővárosi önkormányzat lépései pedig csődbe vitték az újpesti Károlyi-kórházat, amelyből a mára megmaradt szakellátást is a megszűnés veszélye fenyegeti. A városvezetés szeptember végéig ugyan kidolgozza
Fel kell számolni azt a helyzetet, amelynek nyomán a Tisztelet Társasága teljesen rátelepedhet az MDF-re, egy esetleges kormányzati pozíció elnyeréséhez pedig csak konzervatív beállítottságú párttal képzelhető el együttműködés – mondta lapunknak Almássy K
Egymás után szűnnek meg vagy települnek át más országokba olyan Magyarországon működő cégek, amelyek eddig kulcsszerepet töltöttek be egy-egy város, illetve térség foglalkoztatásában. A probléma többrétű: egy-egy öszszeomló, elköltöző vállalkozás jelentős
A tikkasztó meleg ellenére egész nap szép számmal vonzotta az érdeklődőket szombaton a fővárosi Olimpiai parkban a Hír TV, a Lánchíd Rádió és a Magyar Nemzet családi napja.
A Gyurcsány-kormány másfél éve csaknem szétverte, a fővárosi önkormányzat lépései pedig csődbe vitték az újpesti Károlyi-kórházat, amelyből a mára megmaradt szakellátást is a megszűnés veszélye fenyegeti. A városvezetés szeptember végéig ugyan kidolgozza
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Pártnál nem szeretik, ha valaki bemutatja a valóságot róluk.
Horn Gyulától most már Magyar Péterig terjed azoknak a sora, akikkel Markó Béla erdélyi politikusként előszeretettel fotózkodott..
Egy thriller, amely a végsőkig feszíti az idegeket
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.