Radioaktív anyag a cigarettában
Újabb ellentmondásokkal szaporodik az a törvénytelenség gyanúját felvető közbeszerzési ügy, amely hárommilliárd forinttal terheli meg az egészségügyet, illetve az adófizetőket. Módosult mind az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ), mind a nyertes Diagon Kf
Pozitívan zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX. A 21,5 milliárdos részvénypiaci forgalomban valamennyi vezető részvény erősödött, és még a forint is visszazárkózott szerdai erős értékéhez.
A nagy borokban nem hiszek. Számomra nincs olyan, hogy nagy bor. Kétféle bor létezik: jó és hibás. Az utóbbiban borász- vagy borhiba van. Ha nincs benne borász- vagy borhiba, akkor az a bor jó. Hordozza az adott terület, illetve éghajlat jelle
Moszkva, akárcsak Tbiliszi, objektív kivizsgálást kért a grúz konfliktussal kapcsolatban, miközben az Európai Unió korábbi döntésével ellentétben mégsem sújtaná szankciókkal Oroszországot. A déloszét parlament ugyanakkor orosz katonai támaszpontokat kíván
Pénz, tér, idő, energia, ember nem számít. Illetve utóbbi igen, de egészen máshogyan, mint ahogy azt Európában megszoktuk. Peking méretei, dimenziói, távlatai összevethetetlenek azzal a világgal, amelyből érkeztünk. Hogy vonzóak vagy inkább taszítóak-e sz
Sérti a versenysemlegességet, a pályázók esélyegyenlőségét a Miniszterelnöki Hivatal központosított beszerző szervezetének 25 milliárdos szoftverbeszerzése, amelyet a Microsoftra írtak ki – áll a Gazdasági Versenyhivatal állásfoglalásában. Az ügyben folyó
Debrecen Csokonai óta Árkádia szinonimája – de vajon ismerjük-e, kik alakítják manapság a cívisváros szellemi arculatát? Vitéz Ferenc mindenképpen az imázsformálók között van. Volt már az év debreceni újságírója, közkedvelt tanáregyéniség, ontja a könyvek
Hatvan nappal meghosszabbította a HospInvest számára a kórház vagyonkezelésének átvételére eredetileg szeptember 1-jén lejáró határidőt a hevesi megyegyűlés tegnapi egri ülésén. A szocialista vezetésű testület ugyanakkor elutasította a Fidesz-frakció indí
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Közkívánatra megy el Orbán Viktor a rapper műsorába.
A kormányfő egy panelbeszélgetést folytat szombaton.
Bár csak húszéves, három körözés is volt ellene.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.