McCain ideje

Fény, konfetti, lufik, zászlók, Sheryl Crow, Stevie Wonder. Obama beszédet mond, az amerikai álmot félti, új politikát ígér, a nézősereg egyszerre lelkes és meghatott. Megint jön a konfettieső. Dübörög a denveri show, Obama a mennybe megy. Vagy mégsem? A friss felmérések új tendenciát mutatnak az amerikai közvélemény alakulásában, a fekete demokrata már nem tűnik verhetetlennek, a republikánus John McCain riválisával egyenlő esélyekkel indul neki a célegyenesnek.
A denveri jelölőkonvenció előtt a demokraták minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a népszerűtlenségi rekordokat döntögető Bush után a republikánusok újra győzelmi eséllyel indíthassanak egy nyíltan háborúpárti elnökjelöltet. A Hillary Clinton körüli felhajtás, a bennfentes volt first lady gőgös előválasztási kampánya olyan sebeket ejtett Barack Obama imázsán, amelyek kapóra jöttek McCainnek. Ráadásul a Kennedyre hajazó demokrata jelölt bőrszíne fekete. És ez Amerikában a politikai korrektség mindent elfedő máza ellenére sem mellékes kérdés. Míg idehaza csupán érdekességként állapítjuk meg, hogy egy színes bőrű ember lehet az Egyesült Államok következő elnöke, s Európa egésze régen látott bizalommal tekint a fiatal politikusra, addig egy átlagos, nem fekete amerikai családban viszszatérő kérdés: rábízzuk-e országunkat egy – ahogyan odaát fogalmaznak – afrikai amerikaira? Ne feledjük, a „szabadság hazájában” nem is olyan régen még az autóbuszok hátsó ülésein utaztak a feketék, bizonyos Martin Luther King nevű polgárjogi harcos pedig életével fizetett kiállásáért.
Míg a demokrata hívek kételyeikkel küszködnek, addig a vietnami veterán McCain alighanem kéjes élvezettel figyeli a kaukázusi konfliktust. Az amerikai választás ugyanis ezúttal nem kizárólag a gazdasági kérdésekről szól. Hogy ezúttal a külpolitika, illetve a nemzetbiztonság is kiemelt szerephez jut, jól jelzi Obama választása az alelnökjelöltségre, Joe Biden ugyanis tapasztalt külpolitikus hírében áll. A demokrata elnökaspiránst nemcsak a republikánusok, de Hillary Clinton is zöldfülűséggel vádolta, igaz, ez idáig sokakban éppen őszinte háborúellenessége keltett szimpátiát a Bush-féle agresszív neokon buldózerpolitikával szemben. Csakhogy most, az iraki és afganisztáni helyben topogásba beleunt amerikaiakra ráköszönt a félelmetes Oroszország délibábja. Vlagyimir Putyin orosz kormányfő a CNN hírtelevíziónak csütörtökön azt mondta: feltételezése szerint valaki az Egyesült Államokból provokálta ki a konfliktust Grúziában, mivel a viszály jól jött egy jelöltnek az amerikai elnökválasztási folyamatban. Az állítás első része – az esetleges bizonyíték tálalásáig – a politikai célzatú összeesküvés-elméletek közé sorolható, az utóbbi megállapítást viszont nehéz kétségbe vonni. A háborúban edződött, s ezt erényként lebegtető McCain számára úgy jött a kaukázusi konfliktus, mint egy falat kenyér. A hidegháborús retorika és az oroszellenesség Amerikában amolyan adottság, így azt ki sem kell találni, csupán levenni a polcról. Konfetti helyett jöhet a riogatás, a háborúellenesség órák alatt a gyengeség és tapasztalatlanság jellemzőjévé válhat. Mennyivel világosabb célpont Medvegyev és Putyin a rejtőzködő Oszama bin Ladennél! Az Obama-show után most eljött McCain ideje, az igazi összecsapás csak ezután kezdődik.
Az amerikai választók novemberben a hidegháborúról is döntenek. Rossz érzéseim vannak.