Röviden
A magyar történelem legkártékonyabb söpredéke vagyunk, kívülről nézve mindnyájan. Beszélni kell, kiáltozni, sírni, míg valaki a védekezést meg nem találja. Nem fajvédelem ez. Egy nagyra törő és épp testvértelenségében nagyra hivatott, értékes szellem megm
Az emberek igyekeznek még most bevásárolni Algopyrinből, Quarelinből, Germicidből és Demalgonból, azokból a fájdalomcsillapítókból, amelyek hamarosan már csak vény ellenében lesznek kaphatók. A jövőben a receptért el kell menni a háziorvoshoz, ahol vizitd
R E J T Ő Z K Ö D Ő M A G Y A R O R S Z Á G
Két héttel a szerbiai választások előtt fokozza kampányát a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) – derült ki Kasza József pártelnök tegnapi szabadkai sajtóértekezletén, amelyen ismertette a VMSZ lakossági fórumokon elhangzott vélemények alapján kidolgo
k ö n y v e s h á z
Az eredeti tervek ellenére Németország mégsem működik együtt Franciaországgal egy európai uniós, az amerikai Google riválisának szánt internetes keresőprogram létrehozásában. Berlin ehelyett saját fejlesztésű keresőrendszer kidolgozásán dolgozik.
Két fővárosi rablás elkövetőjét fogta el tegnap a BRFK: az egyik esetben egy hivatásos határőr játék pisztollyal fosztott ki egy bankot, a másikban egy taxist támadtak meg.
Sorra derülnek ki a „tiszta kezek pártjának” (MDF) politikusairól, jelöltjeiről, hogy bűncselekményeket követtek el, illetve azzal vádolják őket a hatóságok. Meglehetősen széles körű lajstromra derült fény: a vád gyilkosságtól vérfertőzésen át
A Szaddám Huszein halála óta eltelt hét alatt az amerikai, kanadai és nyugat-európai napilapok többsége nem csupán a volt iraki elnök kivégzését és kivégzésének körülményeit nevezte szégyenteljesnek, hanem egyöntetűen azon a véleményen van, hogy Washingto
S Z Ó L Ó
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ügyről a kerület polgármestere számolt be.
Amíg a világ nagy részén a Nissan Leaf érkezésének örülnek, a Közel-Keleten bemutatkozott a Patrol PRO-4X.
A baloldali kutatók 2022-es manipulációját leleplező Hann Endre toronymagas Tisza-előnyről adott számot szerdán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.