Birtoklok néhány különlegességet az én, ahogy mondani szokták: Cabinetumomban vagy művészeti kamrámban – így jellemzi Esterházy Pál herceg nem kevés álszerénységgel a családi kincseskamrát 1685-ös végrendeletében. E „néhány különlegesség” a nyugat-európai és az oszmán fényűzés, a reneszánsz és a manierista ötvösművészet remekműveit, drága szőnyegeket, „harcon szerzett” pompás fegyvereket, drágaköveket, rafinált óraműveket, csontfaragványokat jelent. Luxustárgyak gyűjteményét, amelyhez fogható ma nemigen akad a kontinensen. A művészeti kamra pedig nem csupán ezeket a nagyvonalú és túlfinomult tárgyakat foglalta magába a fraknói vár gyomrában, de velük a rebellis magyar nemesség hanyatlástörténetét is. Ez a legkülönlegesebb Fraknóban: a soha be nem vett erősség történelmünk jelképes kulcspontja.
Maga a probléma.
Bár minden építőköve az Esterházyakat dicséri, ma már nem sok közünk van az egykor Sopron vármegyéhez tartozott, kitűnő állapotban megmaradt, nemrég felújított várkastélyhoz. Az osztrákok számára a saint-germaini egyezmény után koholt tájegység, Burgenland jelképe. Fészke a hűség arisztokráciájának, mely magyar létére a leghevesebb szabadságmozgalmak zűrzavarában sem árulta el Habsburg urait. Számunkra pedig a nagy magyar relativitáselmélet kézenfekvő bizonyítéka.
Fraknó, Lakompak, Lánzsér, Kabold, Szalónak, Léka, Borostyánkő, Németújvár: a mai Várvidékben oldódik föl a természetes határokon nyugvó nyugati gyepűvonal meg a magyar végek szorosra font váröve, amely olykor előretolt helyőrségek hálózataként szolgált megszálló hatalmaknak és rablólovagoknak. A bent ezen a tájékon válik kintté és persze a másik végponton, Moldvában – a Kelet pedig errefelé asszimilálódik kínlódva a Nyugatba. Részben Esterházy Pál kincstárában és arcképcsarnokában.
„Az szerelem egy kis szőrös verem, / Melybűl kijön minden fejedelem, / De ebből én még most nem ehetem”: játékos, de áhítatosan vallásos költő, aki gyermekkorában Zrínyi Miklós karjában hintázik, később annak tisztje lesz török elleni hadjáratában; zeneszerző, akinek fő műve a Harmonia caelestis; feltörekvő arisztokrata, aki a Wesselényi-összeesküvés és a Rákóczi-szabadságharc időszakában csinál világraszóló karriert a császári udvarban, méghozzá a Felvidéket lángba borító Thököly Imre sógoraként; Magyarország nádora; törökverő katona, aki a magyar sereget vezeti rohamra Buda végső ostrománál, valamint a családi vagyon megalapozója – Esterházy Pál hercegről nem állítható, hogy tétlen életet élt volna. Mégis, a XVII. század nagy pártütéseinek, szövetkezéseinek, pálfordulásainak évtizedeiben makacsul mozdulatlan pont maradt a Habsburgok galaxisában.
Az odaadás szobra.
Ágaskodó harci lován, kikerekedett arccal, archaizáló díszvértezetben feszít a legtekintélyesebb Esterházy a fraknói vár legbelső udvarába rejtve manapság is – mint egy szemérmes marcipánvezér. Körülötte a falakon császárok seccoportréi, előtte kitömött krokodil csüng a boltozaton, fölötte pedig a vár legrégebbi, még az Esterházyak előtti korszakból származó építménye, a csepp alakú öregtorony magasodik. Az uralkodók arcképhálója, akárcsak a kastély termeiben kiállított ősgaléria vér szerinti és mitikus felmenői, annak emlékét őrzik, hogyan buzgólkodott az Európa mágnásai közé emelkedő magyar főúr hősi eredete megalkotásán. Az ív megépítésén. A kincstár pedig annak szórványemlékeit, hogy mindehhez kitűnő érzékkel házasodott, első feleségével, Orsolyával a felső-magyarországi Thurzók fényűző holmijait is megszerezve, amelyet hajdan Árva várában őriztek.
Verem a történelem is, csak ütemérzék kell, hogy „kijöjjünk” belőle – ez a fraknói kincstár legőszintébb titka. A mendemondák szerint a Thurzó-stafírung mellett a kuruclelkű arisztokrácia elkobzott vagyonának ínyenc darabjai is Esterházy Pál fraknói csodagyűjteményébe vándoroltak Lipót császártól jó pénz ellenében. Ma már nem kárhoztathatjuk ezért: ha máshogy nem, így legalább sértetlenül őrződtek meg, gyúródtak egybe a régi magyar kincstárak a négyszáz éve sértetlen erődítményben. Fraknó nemesi történelmünk luxustrezorja. Ami onnan hiányzik, és a honi Iparművészeti Múzeumban sem lelhető fel, az Buda utolsó, 1945-ös ostromában veszett oda.
„Azon gyűlésben Leopoldina császárné magyar táncot kévánt látni, engem azért fölvitetvén az várban, ott köllött táncolnom az magyarországi kisasszonyokkal az császár és császárné előtt. […] Annak utána két mezételen karddal köllött a hajdútáncot járnom, kinek igen mestere voltam akkor. Azon tánc igen tetszett az császárnak s az császárnénak” – írja Esterházy Pál naplójában. Kis magyar egzotikum a magyarfaló Lipótnak. Keletet kínálni nyugatért. Ez az, amit olyan nehéz összeadni. Pál herceg hitt abban, hogy nincs más út, csak az udvarhűség, hogy helyreálljon az ország egysége. Labanc volt, de hazafi. A törökök kiűzésének ára megrendítőbb tánc volt: az 1687-es országgyűlésen neki kellett rávennie a magyar rendeket, hogy lemondjanak a szabad királyválasztás meg az Aranybullában rögzített fegyveres ellenállás jogáról, és hogy lenyeljék a Habsburgok örökös királyságát.
A fraknói várudvar, a lovas szobor és a krokodil mindenesetre ma is keletre néz.
(Esterházy-kincsek. Öt évszázad műalkotásai a herceg Esterházyak kincstárából címmel kiállítás látható a budapesti Iparművészeti Múzeumban többek között a fraknói dísztárgyakból 2007. december 31-ig.)
origo.hu
Kigyulladt egy raktár Újpesten
