Vegyes vágott

Tavalyi keresztek

Nem volt még olyan iszonyú évem, mint a tavalyi. Szinte hetente kellett írnom búcsúztatót, és nem csak a nálam idősebbekről. A magyar irodalomban nagy rendet vágott a kaszás. Ahogy elnézem ezt az esztendőt, hinni kéne, hogy nem lesz olyan, mint a bátyja. De nem tudok hinni benne. Lehet, hogy kevesebbet arat a halál az irodalomban, de a társadalomban – amelynek az írástudók (na meg a farizeusok) csak részei – szinte biztos, hogy többet.

Jéghideg az írószövetség épületében

Tavaly, december közepén Veszelka Attila szegedi költő barátom könyvbemutató estjére („Lélegző sötét”) gyűltünk össze a klubban. Még jó, hogy egy termót vettem föl, mert különben majd mögvött vóna a kögyelmes Isten hidegje. Villany, az volt még. Sőt egy optimista új kocsmát nyitott a régi helyén. Reménykedjünk. Viszont a szövetség mind a hét alkalmazottját, akik az ezernél több tag ügyeit intézték, el kellett bocsátani. Az elnök, Kalász Marci eddig se kapott fizetést, mostantól vállaltan sem. Azóta hallom, hogy valami alamizsnát odavetettek nekünk, hogy legalább a számlákat fizetni tudjuk egy darabig. Ez is valami. A kivéreztetés (már ami nem csak a művészeti szervezeteket illeti) folyik tovább.

Csókolom

Egy véletlen kör-emil miatt újra kapcsolatban vagyok E.-vel, akiről Villám Verát mintáztam a Királyáldozat című regényben. Évek óta szerettem volna találkozni vele, és ezt egy rosszul megírt villámposta meghozta. Ő küldte meg Amerikából egy magyar napilap interjúját a Csókolom énekes-szövegírójával, Ujj Zsuzsival. Veszprémben (ahova valamikor én akartam volt menni Pest helyett) sehogy sem jött be neki semmi. Innentől idézek: „Látszerésztanulóként dolgozott az Operához közel, egyszer még egy igazi író, T. F. is bejött az üzletbe.” E. tudja, hogyan kell megsimogatni a buksimat. Mindenkinek ajánlom a Csókolom új CD-jét Repeta címmel. Zsírkirály, miként az A 38-as hajón hallható volt.

„A bor meg a leány hamis”

K. Andris hívott el meghallgatni Ferenczi Györgyöt, a herflikirályt, másoknak a Herfli Davidson, mostanában a Rackajam vezetőjét. Szájharmonika-művészt, énekest, hegedűst, gitárost. Elképedve hallgattam, mekkora tehetségünk van nekünk. Úgy jár át a bluesból a magyar népzenébe, Jimi Hendrixtől Petőfi Sándorhoz, a Muzsikáshoz és vissza, mint más senki e honban. Zseni a fickó. A Hangzó Helikon sorozatban jelent meg a tizennégy Petőfi-versre írt CD-je. Minden barát át akarja venni, most hogy megvettem. Hogyne szeretnék, amikor hiphopban, rapben szólal meg például „A természet vadvirága”: „Mit ugattok, mit haraptok / Engemet, hitvány ebek! Stb.” Ez a találkozás közös munka kezdete, Helyey Lacival hármasban.

Listius

A Kapu dupla számában Krausz Tivadar emlékezik meg fiatalon eltávozott barátjáról, Nagy Attila Kristófról, akivel közösen megalapították a Listius László Páholyt. Keveset tudtam Listiusról eddig; annyit biztosan, hogy alkimista volt. A közösen végigvacogott, de azért sikerült Veszelka-soirée után Szepesi Attila, a költői est vitavezetője kezembe nyomta friss munkáját, egy esszé- s tanulmánykötetet. Őrtorony a címe. Ebben Az ördög cimborája címmel külön tanulmányban emlékezik meg Listius (Liszti, Listi, Listy) Lászlóról, aki költőként kezdte, méregkeverőként és kéjgyilkosként folytatta, majd pénzhamisítóként fejezte be a vérpadon rövid pályafutását.
Vajh, kinek higgyek? A kérdés álságos. Szepesi Attilának, akivel közösen alapítottuk meg a Sárkány Lovagrendet Szegeden? Ma is két tagja van a rendnek, és több nem is lesz, mert a nagyállomás melletti korcsmából és fogadóból nővérszálló lett, ilyesformán új tag felvételére nem nyílik lehetőség, szemben a Krausz által meghirdetett tagfelvétellel. Tivadar leírja, mit kell hoznia a jelentkezőnek a fölvételire: tollat, kardot, fogvédőt. Ja, és a halál fiának, de legalábbis rokonának kell lenni. Egyenes beszéd. A páholy leendő tagjainak sok átvágandó kötélcsomót kívánunk.

Ahány nép… (befejezés)

(Kedves olvasóim közül többen hiányolták, hogy miért csak más népekkel foglalkozom az Ahány nép… sorozatban, miért nem szólok a magyarokról is. Igazuk van.) Ímé a válasz:
Makacs magyar vagy…
– ha pártoskodsz, viszálykodsz, pörösködsz örökösen;
– ha nem tanulsz idegen nyelveket;
– ha külföldön hangosan káromlod az ország lakosait, mert úgysem értik a nyelvedet (némely szláv nyelvű országban, sőt máshol is ráfaragsz a „k…-val”, mert azt értik);
– ha a focihoz csak egyedül te értesz, nemcsak az országban, de a világon is;
– ha a barátkozásod már-már kötekedéssel ér fel;
– ha azt hiszed, pálinkát inni hazafias dolog (bort és sört is, persze);
– ha számodra a zene a Nótás kedvű volt az apám / Jaj, cica eszem azt a csöpp kis szád;
– ha a világ legpesszimistább himnuszát nem tudod elénekelni, de a végét már nem várod meg a nemzetközi meccseken;
– ha arra a kérdésre, hogy milyen nyelven beszélnek a székelyek-csángók, azt válaszolod: románok azok, lopnak, mint a pocok;
– ha a káromkodás cifrázásában minden más nép fiát meg tudod előzni;
– ha akkor fagyott be az agyad, amikor elhagytad Magyarországot;
– ha a kínai faltól az Atlanti-óceánig azt énekled: Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország…;
– ha szerinted, aki sikeres ember, az áruló;
– ha azért is zsírral főzöl, mondjanak ezek a városi buzik bármit;
– ha szerinted igaz magyar ember Erős Pista nélkül félkarú óriás;
– ha az igazi disznóságok (hurka, kolbász, szalonna) a jó magyar ételek;
– ha a töltött káposzta, a pörkölt még elfogadható;
– ha úgy gondolod, igaz, hogy a szemét digók bevették Amerikát a pizzával, azért a lángos százszor jobb;
– ha szerinted gulyást a világon csak itthon tudnak főzni (tényleg);
– ha hiszel az Istenben, de templomba csak keresztelőkor-esküvőkor-temetéskor jársz;
– ha a krumplis tarhonya úgy jó, ha a macska is végig tud menni rajta;
– ha nagyszájú, tódító, vitéz, de lusta vagy;
– ha tudod, hogy magyar veri a legjobban a magyart;
– ha nem tudod, miért csodálkoznak külföldön, hogy a vezetékneved elöl van;
– ha tudnál még többet is mondani, de nem teszed, mert te is magyar vagy.

Lajoska itthon járt

Honolului emberünk, Lajoska három hetet itthon töltött. Főleg Szegeden múlatta az időt, és miért is tette volna másképp. Neki (és nekem is) az a haza. Aztán megérkezett az unokaöccse szintén Hawaiiról, és hozta Lajoska nővérének hamvait, amelyeket el is helyeztek a családi sírban. Lajoska meg rájött, hogy még sincs egyedül, mert az unokaöcs, aki helyesen beszél és ír magyarul, fölöttébb megtetszett neki.
Lajoska meglátogatott engem is (meg Janót is) Pesten, aminek éjszakába nyúló beszélgetés lett a vége. „A barátom nálam aludt” – ez Déry Tibor korai költeményének volt a címe. Lajoskával MINDENRŐL kibeszélgettük magunkat, és ő avatta föl a vendégágyat. Reggel visszament még egy napra Szegedre. Ez a látogatás nem egyszerűen buli volt, mint a régiek, hanem a világhelyzetének megértése, a baráti szeretetek megerősítése, miként egy hosszú telefonbeszélgetésben még elmondta.
Azután már a villámpostáiból idézek:
1. Drága Feri!
Mindön csatlakozást röndösen lékéstem. Péntök helyött ma, vasárnap kavarodtam haza a francia légitársaság jóvoltábul. Most hulla vagyok. Lédöglök. Hónap röggel a gyári dudát Kazuyónak, a feleségömnek köll mögfújni (ű vötte a piros sweatshirtödet különben). Bűvebben később… Ölel, Lajos
2. Aztán váratlanul küldött egy ír viccet. Angolul.
Paddy és Mick Londonban szédelegnek. Egyszer meglátnak egy kirakatot: Öltönyök 5 £, ingek 2 £, nadrágok 2,50 £. Te, ide figyelj, mondja Mick, most megcsinálhatjuk a szerencsénket. Csak te meg ne szólaljál, mert a pasi egyből kiszúrja az ír akcentusodat. Majd én beszélek. Veszek ötven öltönyt, száz inget és ötven nadrágot, mondja odabenn Mick a legjobb londoni tájszólásában. A tulajdonos félbeszakítja: Maguk írek? Hát, igen, mondja Paddy, mibűl gyütt rá? Hát onnan, hogy ez egy vegytisztító, mondja a tulaj.
3. The show must go on. And I’m ready for it.
A sikerösen becsempészött diós bejgli utolsó részét öszögetöm itten meleg téával. Nesze neköd kémiai emlék. Hónaptú gyühet a nyers hal mögint. Jót tött a bögyömnek az otthonlét. Köszönöm, Magyarország. Ugyé, nem hangzik simlisnek most ez így? De sok szeretetöt szippantottam magamba, amit a régi barátaimtul kaptam. Hatalmas tud lönni a szeretet, ha feléd irányul. Ferikém, vigyázzá’ magadra. Este mán né zabálj. Könnyű mondani, gondolod. Möglössz az az interjúkötet veled? Ölel, Lajos

Ír szerencse

Magyarul minden elképzelhető mértéken túli mázli. Kaptam én ugyanis egy ír lottótársaságtól drótpostalevelet, miszerint egy e-mailemhez csatolt számmal egymillió-kilencszáznyolcvankétezer-kilencszázhetvenegy eurót nyertem. Most már csak a következő adataimat kéne megadni: név, lakcím, nem, foglalkozás, telefon, ország.
Ha nem szemétposta lenne, örülnék. Volna helye a pénznek. Így csak a spamszűrőmet szidhatom.

Roxane

Van egy levelezős társaság a hálón, már másfél millióan a tagjai. Iwiwnek hívják. Arra mindenképpen jó, hogy régi barátok, ismerősök megtalálják egymást. Nekem Katona Saci írt, hogy én voltam-e Cyrano Edmond Rostand darabjában, amelyből franciául adtunk elő részleteket a szegedi Ságvári gimiben. Merthogy ő volt Roxane. Hogyan is felejthetném azt az égést, amikor a tollas kalpagommal elsöpörtem a felülről belógatott mikrofont, felelém néki.

Legyőzhetetlen vereség

Szerda este kilenckor bemondta a rádió, hogy Nagy Gáspár Kossuth- és József Attila-díjas költő meghalt. Mindnyájan tudtuk, hogy nagybeteg, de mindnyájan reménykedtünk. És imádkoztunk is érte. Körülbelül fél évvel volt idősebb nálam, a pályát együtt kezdtük. Bérbaltaváron született. Ez a gyönyörű helynév előrevetített mindent. Az írószövetség József Attila Köre körüli harcokban, a Mozgó Világban még mindketten egyszerre vettünk részt. Könyveket cseréltünk, ahogy kell. Aztán én elbújtam az első nagyregényembe, Gazsi meg mesze lakott, akárcsak én. Ritkábban futottunk össze a belvárosban. Mondhatnám, de az az igazság, hogy az élet elsodort bennünket egymástól. Azt is a nekrológból kellett megtudnom, hogy két éve a Magyar Katolikus Rádió kulturális szerkesztőségét vezette. Legyőzhetetlen szelídsége ma is megbabonáz.
Hát nincs vége, honjaim, annak, amiről a bevezetőben írtam.