Ugyanakkor a kikért, összesen 19 személy szerződéséből mindössze nyolcat bocsátottak valamilyen formában a rendelkezésünkre, egy esetben pedig arról tájékoztattak minket, hogy a közérdekű adatigénylés beérkezésekor a munkavállalóval már semmilyen élő szerződése nincs a XI. kerületi önkormányzatnak. Vagyis további tíz szerződést a kerületi jegyző a többszöri közérdekű adatigénylés benyújtása ellenére sem adtak ki.
Érdekes módon a ki nem adott szerződések között vannak a Kis-Fleischmann Évára vonatkozó dokumentumok is, amelyekből kiderülhetne, a XI. kerületet a valóságban irányító kabinetfőnök milyen keresettel rendelkezik és pontosan milyen feladatokat lát el.
A kabinetfőnök az elmúlt időszakban kiváló kapcsolatokat épített ki mind a Tisza Párt, mind pedig a parkolási botrányban elhíresült óbaloldali kör irányába. Kis-Fleischmann a Tóth Csaba korábbi zuglói országgyűlési képviselő nevével fémjelzett parkolási maffiát éveken keresztül kiszolgáló Varga Dóra Katalin ügyvéddel és független közbeszerzési szakértővel is kapcsolatba hozható. Azonban ennél is érdekesebb Kis-Fleischmann Éva és az újbudai tiszások kapcsolata. Lapunk információi szerint ugyanis a polgármester kabinetfőnöke a politikai túlélése érdekében szoros együttműködést építhetett ki a helyi Tisza-szigetekkel. Egy, a Tisza Párt dél-budai alapszervezeteit alaposan ismerő forrásunk szerint a kabinetfőnök elkötelezetten segíti Magyar Péter pártját.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!