Boldogtalanná avatás
Megsérült a Nemzetközi Űrállomásra hétfőn megérkezett Discovery űrsikló, amelynek bal szárnyán és hővédő csempéin egyelőre ismeretlen eredetű ütésnyomot fedeztek fel a dokkolás után. A NASA szerint ez nem sodorhatja veszélybe az űrhajósokat.
Megsérült a Nemzetközi Űrállomásra hétfőn megérkezett Discovery űrsikló, amelynek bal szárnyán és hővédő csempéin egyelőre ismeretlen eredetű ütésnyomot fedeztek fel a dokkolás után. A NASA szerint ez nem sodorhatja veszélybe az űrhajósokat.
Megközelítette a BUX a tegnapi kereskedés során a 24 ezer pontos határvonalat, a magyar piaci indikátor emelkedést produkált. A 179,52 pontos javulást a Mol- és az OTP-részvények segítették. A Moody’s ugyan rontott az OTP pénzügyierő-osztályzatán, d
Menekülni kényszerültek a püspökladányi mentők hétfőn egy klinikai halál állapotában lévő cigány férfival, miután annak népes családja azzal fenyegette őket, hogy bosszút állnak, ha a rokonuk elhunyna. A família megszállta a berettyóújfalui területi kórhá
Nyolc intézménnyel bővült az úgynevezett súlyponti, azaz kiemelt kórházak száma a parlament hétfői döntése értelmében. A kormánypárti többség kizárólag azoknak a kórházaknak adott „kegyelmet”, amelyek a koalíciós javaslatcsomagban szerepeltek;
Nem akart botrányt a választások előtt az MSZP–SZDSZ vezetésű terézvárosi önkormányzat, ezért arra kérték a Nagymező utcai mélygarázs beruházóját, az ügyben ne adjanak tájékoztatást a lakóknak – ezt hangfelvétellel bizonyítja az építkezés elle
Egyre nő a M.E.G.A. cégcsoport körüli élelmiszerbotrány, amely az eddigi adatok szerint ezerkétszáz elárusítóhelyet érint az országban. A rendőrség tizenhétre emelte az üggyel foglalkozó nyomozók, revizorok és szakértők számát. Az agrárminiszter találkozó
Magyarország apostola és tanítója volt – állapította meg Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök sokat támadott elődjéről, a holokauszt múzeumban március óta antiszemita vezéralakként megbélyegzett Prohászka Ottokárról. A híres főpap nevét viselő
Női kézilabda-válogatottunk tegnap a legapróbb hiányérzet nélkül kelhetett útra Skövdéből az özönvízszerű eső áztatta Göteborg és a középdöntő felé. Csapatunk ugyanis hat napot töltött az Európa-bajnokság legálmosabb helyszínén, és ezalatt többször körbej
Évről évre egyre több közpénzt költenek el a költségvetési szervek és az önkormányzatok a közbeszerzés csatornáin. A gondot az okozza: az eljárások körül sok a korrupciós gyanú. Az üzleti élet szereplői a közbeszerzések átláthatatlanságára panaszkodnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök növekvő terrorveszélytől tart.
A biztonságpolitikai szakértő szerint Irán és az USA konfliktusa évek óta érik – most ért a robbanáshoz.
Az aláírók kitértek a kárpátaljai magyarok helyzetére is, remélik, nem haragszanak rájuk az ukránok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.