Boldogtalanná avatás

Fizet-e a Népszava a miniszterelnökség háza táján sertepertélő valláspolitikai szakértőnek? Mármint azokért a cikkekért, amelyeket a szerző vallástörténészi minőségében jegyez. Netán külön kerete van a lapnak a katolikus egyházi vezetésre utazó Buda Péter-írásokra? És vajon mennyi apanázst kap – ilyen kongó államháztartásos időkben – Buda ama tanácsaiért, amelyeket Gyurcsány Ferencnek ad? Netán csak publicisztikai munkásságát szponzorálja a kancellária? Hiszen Buda kimaradt abból a bizottságból, amelyet maga Gyurcsány kért fel arra, hogy elemezze a magyar állam és a Vatikán közötti megállapodás hatásait.
Ismeretes a miniszterelnök hitbuzgó előélete, amelynek során bérmálkozását is gyakorítania sikerült. Talán ennek is betudható, hogy ő a liberálisokénál valamivel enyhébbnek tűnő egyházpolitikát visz. Régi tanácsadója, Buda viszont a koalíciós szabad madarak tollaival ékeskedik. Sőt legújabban (december 6.) a vallásos zsidókat is megdorgálja, azt állítván, hogy öszszejátszanak a klérussal a katolikus egyház régi-új antiszemitizmusának elhazudásában. Nem szabadott volna a Mazsihisznek A Magyarországi Zsidókért díjjal kitüntetnie Erdő Péter bíborost! – hallatja a nép szavát Buda Péter. Indoka a következő: a püspöki kar elnöke egyik kezével ugyan boldoggá avatta Salkaházi Sárát, a másik kezével azonban megnyitotta a Prohászka Ottokár-emlékévet. A szerző úgy gördíti tovább gondolatmenetét, hogy – egyfajta egyénileg kifejlesztett kegyességgel – megállapítja: maga a kitüntetett nem antiszemita, csak bizonyos kollégái. No meg Prohászka Ottokár volt antiszemita, az egy évszázada kinevezett székesfehérvári püspök, akinek emlékéve most ért véget. Buda végül azt ajánlja a klerikálisoknak: nagy nyilvánosság előtt avassák „boldogtalanná” Prohászkát és a korabeli püspöki kart. A szerző persze önmagát avatta boldogtalanná – idézőjel nélkül – a szóban forgó indítványával. De ne ragadjunk le ennél; érdemes arra is figyelni, mikor áll elő a fentiekkel a valláspolitika fenegyereke. Amikor – már megint – egyszerre közeledik a karácsony és a hanuka. S amikor a kormány belegabalyodott parlagi viperáiba és abba a nadrágszíjba, amellyel csaknem minden szakmát, réteget fojtogatni akar.
Szeptemberben a budapesti Szent István téren – ahol kicsit korábban egy plasztiktehén farát emelte piedesztálra a kozmoliberális véletlen – boldoggá avattak egy zsidómentő szerzetesnővért. Vezető hír lett volna belőle, csakhogy ugyanazon a hét végi napon szivárgott ki Gyurcsány Ferenc őszödi „beszéde”. A vallásos zsidók mégis meghallották Salkaházi Sára testvér nevét, és úgy döntöttek, kitüntetik a bíborost, akinek szívügye volt a boldoggá avatás a magyar fővárosban. A díjátadás Feldmájer Péter Mazsihisz-elnök kezéből a minap meg is történt. No de hát pont most közeledjenek egymáshoz a felekezetek, amikor közszolgálati intézményeiket már megint nem úgy fogják a költségvetésből támogatni, ahogy a törvény szerint kellene? Lám, minden körülmény azt parancsolja, szülessék egy újabb bábeli nyelvzavart keltő mű!
Buda felkészült ember, tudja, miről szól igazából az 1944. június 29-én keltezett (kevéssé hozzáférhető) prímási pásztorlevél, amelynek a preambulumából idéz. Az a levél a zsidók elhurcolása és az ezt lehetővé tévő sérelmes rendeletek elleni megrázó tiltakozás. Mivel kétségtelenül az, hát akkor csak az előszó egy mondatát idézi. Visszaél azzal, hogy az a mondat szükségesnek látszott az ország legalávetettebb történelmi pillanatában. Ahhoz kellett, hogy Serédi Jusztinián prímás és püspök társai az emberiesség szavát egyáltalán megkísérelhessék hallatni. Ezért írták a pásztorlevél elé: tisztában vannak azzal, hogy a zsidóság egy része a magyar gazdasági, társadalmi és erkölcsi életre bomlasztó befolyást gyakorolt. Egyébként, kedves szakértő úr, nem lehet, hogy volt ebben némi valóságelem? Csak azért, mert sok korabeli zsidó szerző is gondolt, írt ilyesmit. Pap Károly fogalmazott úgy: „A magyar úri zsarnokok galériájával szemben ott áll a nekik tükörszerűen megfelelő zsidó gazdasági zsarnokok árnyalatokkal teljes galériája.” Tábor Béla a zsidók tömeges elvallástalanodásának erkölcsi vetületéről is szorongva szólt.
Szegény, 1927-ben elhalálozott Prohászka Ottokár! Olvassák-e teológiai, filozófiai és szociális munkáit azok, akik támadják? Nem mintha nem lettek volna hatalmas életművében olyan mondatai, amelyek – kiragadva – védhetetlenek. És a védhetetlenség nyilvánvalóbbá vált azáltal, hogy közelgett a vészkorszak. Mégis: az addigra rég halott Prohászka kipécézett sorai morális-antijúdaista – nem pedig faji, mai értelemben véve antiszemita – jelzővel illethetők. Mikor születtek azok a mondatok? Például a századelőn, amikor nagy hecc volt hitehagyott zsidó liberális értelmiségieknek a kereszténység ellen kikelni. És hol is fakadt ki olykor-olykor Prohászka? Egy féloldalasan polgárosodott, milliókat éhezni hagyó országban. A nagyurak szemében a tanácsköztársaságig „vörösnek” számított a szociálisan elkötelezett, földet osztó püspök. Nem, neki nem volt köze a sokat emlegetett ordas eszmékhez. Sokkal inkább a Lenin-fiúknak. Meg azoknak, akik Nietzschére vagy Bergsonra (akár Prohászkára is) torzul hivatkozva tagadták meg az emberi faj együvé tartozását.
Bizonyára vannak zsidó hitközségi vezetők, akik azért mégsem zárják ki, hogy Prohászka, még ha akaratlanul is, de egyik szellemi előkészítője lehetett a zsidók kirekesztésének. Az ő véleményük Budáéval ellentétben tiszteletre méltó, amennyiben nem napipolitizálnak vele. És valóban nem! Ez abból is látszik, hogy Salkaházi Sárát az egész – nem általuk gerjesztett – Prohászka-vitától külön értékelik. Kinyújtják a kezüket a püspökök felé. Nem kételkednek abban, hogy a katolikus főpapok az önfeláldozás árán is vállalt testvéri gondolat jelképeként állították híveik elé Sára testvért. Igen, a Dunába lőtt apácát, aki rendjével együtt ezernél több zsidót mentett meg.
Mellesleg: csak szerzetesrendek tettek ilyet? „A magyar keresztény egyházak is megmozdultak, hogy a deportálásokat leállítsák. Felejthetetlen, hogy mit fáradozott a győri püspök és a veszprémi püspök (Apor Vilmos és Mindszenty József – J. I.), két igaz ember, hogy gátat vessenek a torlódó embertelenségnek. Külön kell kiemelnem Cavallier Józsefnek, a Szent Kereszt Egyesület elnökének munkáját…” – jegyzi fel a kortanú Stern Samu hitközségi vezető. Utána Serédi Jusztiniánt is megdicséri hasonló okból. Ravasz László emlékirataiban azt olvasom, mennyire bánta a református püspök, hogy nem tudta összehangolni az együttműködést a prímás-érsekkel.
Lehet, hogy az izgága valláspolitikai tanácsadók tudnak valamit, amit kedvenc lapjuk olvasói nem? Úgy hírlik, valami megmozdult a néhai fehérvári püspök méltóságának a kikezdése ellen. Különféle informális egyeztetések folynak, hogy a Holokauszt Emlékmúzeum állandó kiállításán többé ne szerepeljen Prohászka fotója olyan felirattal, ami őt antiszemita vezéralakként bélyegzi meg. Ez ügyben a tárlatot létrehozó Magyar Nemzeti Múzeumra nehezedik a fő felelősség. A felelőtlenekre pedig a boldogtalanság.