Németóra előtt és után

Női kézilabda-válogatottunk tegnap a legapróbb hiányérzet nélkül kelhetett útra Skövdéből az özönvízszerű eső áztatta Göteborg és a középdöntő felé. Csapatunk ugyanis hat napot töltött az Európa-bajnokság legálmosabb helyszínén, és ezalatt többször körbejárta az összes látványosságot, fél tucatszor csodálkozott rá a változatlan ebédkínálatra, és ami mindennél fontosabb, ellenfeleitől begyűjtötte a maximálisan megszerezhető hat pontot. Igaz, ebből csak négyet vihet magával tovább, de ennél több pillanatnyilag senkinek nincs.

Ennyi is csupán a világbajnok oroszoknak és az Eb-címvédő norvégoknak, a mieink mellett ők zárták százszázalékos teljesítménynyel az első kört. Előzetesen ebbe az elit kategóriába vártuk volna a dánokat is, ám a franciákkal és a spanyolokkal keresztbe verték egymást, és gólkülönbségük miatt e hármas összevetésből ők jöttek ki legrosszabbul. Apropó, gólkülönbség. A magyar válogatott plusz 35-ös mutatóval lépett túl három vetélytársán (a norvég ugyan plusz 39-essel, de ebből 23 gól a szlovénekkel együtt kiesett, míg nálunk csak 8 ment veszendőbe), és ez különösen annak fényében meghökkentően nagy differencia, hogy általános a vélemény: az Eb a világ legsűrűbb mezőnyű világversenye. Téves a megállapítás, vagy a mi csapatunk ennyire jó? – tettük fel a csak első hallásra hálás kérdést Németh András szövetségi kapitánynak, mire ő így felelt: „Eddigi ellenfeleinknél egyértelműen gyorsabbak voltunk, ezt érvényesíteni is tudtuk, és ez hibáink ellenére önmagában elég volt a győzelemhez. De ettől még elégedetlen vagyok a helyzetkihasználásunkkal. Pálinger Katalin viszont remekelt, és ez a többiek teljesítményét is pozitívan befolyásolta, no meg Szűcs Gabival a védekezésünk is szépen feljavult. Mostantól azonban más kaliberű riválisokkal találkozunk, akikkel szemben nemigen engedhetünk meg két cserét támadás-védekezésben, ezért el kell döntenünk, mi a fontosabb.”
Hogy mi? Általános vélekedés szerint a németek elleni mai mérkőzés. Németh András is úgy látja, ezen dőlhet el a négybe jutás sorsa, és a fent megdicsért Szűcs Gabriella is azzal hárította el az elismerést: „Boldog vagyok, hogy itt lehetek, és hogy ezt mondta rólam a kapitány, de eddig nem derülhetett ki pontosan, mennyit ér a védekezésünk. A következő három napban viszont biztosan kiderül.” Sőt talán már ma. Mert kimondva-kimondatlanul úgy kalkulálunk, hogy a lengyeleket holnap le kell győzni, a norvégokat ellenben több ezer szurkolójuk mellett saját, alig követhető gyorsaságuk is repíti, és a játékvezetők sem viseltetnek kifejezett ellenszenvvel az irányukban. Úgyhogy jobban teszszük, ha egyelőre a németekre koncentrálunk; a Göteborgba érkezés és a gyors – amúgy sajnos Skövdét idéző – ebéd után a csapat is bevetette magát a videoszobába egy „németórára”. Németh András utóbb így foglalta össze a leckét: „Jól összerakott társaság a német, 3-4 védekezési variációt is felvonultat, támadásban azonban néhány alapembere, Krauséra, Jurackra, Althausra épít, és mivel utóbbi kettő nagy testű játékos, a második félidőre általában elfárad. Ezt pedig ki kellene használnunk.”
És minden mást is. Mert ha ma 17 órától (holnap a lengyelek ellen 15 óra, csütörtökön a norvégokkal szemben 19.15 a kezdési időpont) győz a csapatunk, nagyon rosszul nem járhat. Ám ha kikap, akkor valószínűleg nagyon jól se.