- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Napi sajtószemle
Történelmi PR-beszéd

Napi sajtószemle

Történelmi PR-beszéd

Amerikai látogatók akkor és most

Biotermékek kóstolója Szegeden

Olvasóinktól

Kétszeres járulék mentességgel
Alig másfél hónapjuk lesz a munkáltatóknak, hogy minden, a minimálbér kétszeresénél kisebb bér esetében bejelentést tegyenek az adóhatóságnak augusztus 31-ig, ellenkező esetben a dupla minimálbér járulékait kell fizetniük. A hatóság az időzítéssel a cégek

Lejárnak a régi receptek
Már csak új vényeken írhatnak fel gyógyszert, gyógyászati segédeszközt és gyógyfürdő-szolgáltatást az orvosok július elsejétől. A doktorok egynegyede – csaknem 14 ezren – azonban még nem igényeltek új típusú, EU-konform receptet.

Jogtalan áremelés utazási irodáknál
Drágábban pihenhetik ki magukat az idén azok, akik külföldi nyaralást terveznek. A forint árfolyamesése miatt idén egy-egy út akkor is 10–20 százalékkal többe kerül a tavalyinál, ha az árak valójában nem emelkedtek. Pedig az utazási irodák java rész

Minden diplomás fizetni fog?
Információink szerint az utólagos tandíj kérdése lesz az egyik legfontosabb téma a hét végi balatonőszödi kormányülésen. Úgy tudjuk, a kormány azért támogatja az utólagos képzési hozzájárulást az azonnali tandíjjal szemben, mert az utólagos fizetés egyfaj

Vízfej a HM-ben
A Honvédelmi Minisztériumnál és háttérintézményeinél számos nyugállományú főtiszt dolgozik, aki nyugdíja mellett fizetést is kap a szaktárcától. A minisztérium költségvetésének nagyobb részét eközben a személyi juttatások és a társadalombiztosítási kifize

Röviden

Egymásra mutogatva
Nem nevezte „akkora problémának” a forint gyengülését Gyurcsány Ferenc, akinek nyilatkozata után tegnap újabb történelmi mélypontjára sülylyedt a forint. Tegnap tovább folyt az államháztartási hiányról szóló egymásra mutogatás, amely során Ve

Visszakapjuk Táncsics börtönét
George Bush amerikai elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök találkozóján megállapodás született arról, hogy – a kormányfő szavai szerint „megfelelő ellenszolgáltatás fejében” – visszakerül a magyar állam tulajdonába az az épület

NASA-pályázat magántársaságoknak
Magántársaságokkal tervezteti és építteti meg a NASA azt a szállító járművet, amely űrturistákat és felszereléseket visz majd a Nemzetközi Űrállomásra. Az ötszázmillió dolláros pályázatra hat vállalkozás jelentkezett.

Bush Irakról és ’56-ról Budapesten
A magyar népnek és szabadságharcainak címzett gesztusokkal tűzdelt, a gyönyörű Gellért-hegyi panoráma előtt elmondott beszédét használta fel az amerikai elnök saját globális politikája, a nyugati demokrácia erőszakos terjesztésének alátámasztására tegnap

Ismét megműtötték Toller Lászlót
Mellkasműtétet hajtottak végre tegnap Pécs autóbalesetben életveszélyesen megsérült polgármesterén, akit továbbra is mesterséges altatásban tartanak. Szőke Jánosnak, a politikus gépkocsivezetőjének a lábát operálták meg.

Őzraguleves és báránysült

A titkok tudója
Horváth Balázs a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, volt ügyvezető alelnöke, három ciklusban országgyűlési képviselője, az Antall-kormány első belügyminisztere. Miután kizárták a pártjából, a Nemzeti Fórum tagjaként a Fidesz támogatásával a 2006-os ors

Vették a Telekomot
Emelkedéssel zárta a kereskedést a BUX tegnap is, a magyar tőkepiaci indikátor 30 milliárd forintos forgalom mellett 540,72 ponttal javult, és 19 717,03 ponton zárt. A bankközi devizapiacon ideges hangulat mellett hullámzott a forint árfolyama az euróval

Fontos híreink
Orbán Viktor elárulta, mit fog tenni a karácsonyi szünetben + videó

Robert Fico úgy ment át az alagúton, ahogyan miniszterelnök még biztosan nem

Hálakávé – gondolatok az együtt töltött időről

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Borongós karácsonyvárás: szomorkodik szenteste előtt az időjárás + videó
Havazni ma sem fog.

Hiába a kétségbeesett szülők, óvodák bezárására készül az óbudai vezetés
Hat tagóvodát is bezár a balliberális vezetésű kerület.

Veszélybe sodorhatjuk a gyermekeket a digitális „örökséggel"
Óvatosan bánjunk a karácsonyi fotókkal!

Unokázós csalással szerezték meg a milliókat, a futárt elfogták a rendőrök
Telefonon csapták be az időseket.
Külföldi híreink

Maduro üzent Washingtonnak: Venezuela kész megvédeni szuverenitását
Egyre nagyobb a feszültség.

Zelenszkij csak kapkodja a fejét: közel a vég
Hatalmas pofon vár Kijevre.

Trump olyant tesz, amire három évtizede nem volt példa
Épül az „Arany Flotta".
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet
A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.

A Liverpool hivatalosan megerősítette a lehető legrosszabb hírt
Megvan a diagnózis a műtéten is átesett Alexander Isak sérüléséről.

Wirtz több kiló izmot szedett fel, Slot ámult, amikor elvette Szoboszlaitól a labdát
A Liverpool edzője szerint a német középpályás rengeteget fejlődött az utóbbi időben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

