Amerikai látogatók akkor és most

Nincs új a nap alatt, avagy a történelem ismétli önmagát – juthatott sokaknak eszébe, amikor a híradások arról számoltak be, Gyurcsány Ferenc felesége is kalauzolta az amerikai elnöki házaspárt, George és Laura Busht a Parlamentben. A történelem éspedig azért köszön vissza, mivel huszonnyolc esztendeje, 1978 januárjában találkozott egy másik vezető amerikai politikus, Cyrus Vance külügyminiszter Dobrev Klára nagyapjával, Apró Antallal, aki akkor az Országgyűlés elnöki tisztét töltötte be. Nemcsak hogy találkoztak, de a Szabad Európa Rádió által egyszerűen csak KGB-vezetőnek titulált Apró Antal vehette át az amerikai delegációtól a második világháború befejezése óta az USA-ban őrzött magyar Szent Koronát és a koronázási jelvényeket.
Tekinthetnénk a véletlen művének is e több évtizeden átnyúló rokoni egybeesést, ám több mint pikáns az eset. Akkor, 1978-ban az emigráns ötvenhatos szervezetek tiltakozása ellenére a forradalom és szabadságharc vérbefojtóinak adták át a legféltettebb nemzeti kincseket. Bár Jimmy Carter amerikai elnök kikötötte, hogy a törvényes magyar miniszterelnök meggyilkolásáért leginkább felelős Kádár János nem lehet ott a szertartáson, a szükségmegoldással nem vált elfogadhatóbbá a helyzet: Apró Antal ugyanis régi pártcsúcsvezetőként aktív szerepet játszott az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében és az azt követő kíméletlen megtorlásban. Jellemző momentum: Nagy Imréék titkos kivégzésének hírét ő jelentette be. Nem véletlen, hogy a kiapadhatatlan pesti humor a megszálló szovjetek által alkotmány- és törvényellenesen a Nagy Imre-kormány helyébe ültetett bábkormányt három meghatározó vezéréről csak „Kádár Apró Dögei” néven emlegette.
Mintegy keretbe foglalja a történetet, megteremti a múlttal való kontinuitást, hogy az új magyar miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc, a pártállami nómenklatúra egykori tagja, ifjúkommunista vezető felesége az unokája a hírhedt Apró Antalnak. A Szent Koronát most a miniszterelnökkel együtt ők mutatták meg az amerikai elnöknek és a first ladynek.
Ilyenformán az Apró család valóban végigkíséri a magyar nemzet elmúlt évtizedeinek hányatott történelmét, sőt valamiképpen furcsa szimbólumává is emelkedik: emlékezetes, hogy Apró Antal unokája és annak férje, a magyar miniszterelnök egy olyan villában éli mindennapjait, amelynek egykori tulajdonosait zsidó származásuk miatt meghurcolták a náci megszállás alatt, hogy aztán a másik totális rezsim ne adja vissza javaikat, s Apró Antalt és leszármazottait ültessék ingatlanjukba.
Richard Nixon elnök az ötvenhatos szervezetek tiltakozása nyomán még megtagadta a korona visszaszolgáltatását. Konzekvens volt, hiszen az Egyesült Államok hitet tett amellett, hogy csak a szabad magyar államnak adja vissza a történelmi relikviákat. 1978-ban a liberális demokrata kormányzat szakított ezzel a felfogással, s a világpolitikai szenzációnak is beillő tettel valójában legitimálta a kommunista kormányt.
Amúgy, ha tallózunk a korabeli, 1978-as sajtóhíradásokól, megdöbbentő párhuzamosságokra figyelhetünk fel, mintha a jelen és a múlt idősíkjai összekuszálódtak volna. Apró Antal beszéde a korona átadásakor – ha nem látnánk az akkori Népszabadság címoldalán a dátumot – akár ma is elhangozhatott volna kis változtatásokkal egynémely kormánypárti politikus szájából. Az MSZMP központi lapjában közzétett szónoklat protokolláris közhelyekben tobzódik, s kis híján baráti országként említi az Amerikai Egyesült Államokat. Mint mondja: „A megértésnek az a szelleme, amely mai ünnepségünket övezi, találkozik népünk törekvéseivel, és megerősít bennünket abban a meggyőződésünkben, hogy a különböző társadalmi rendszerű országok számára az egyetlen járható út, a világ népei számára az egyedüli elfogadható politika. Tisztelt Külügyminiszter Úr! Nagyon köszönöm az Ön méltató szavait a magyar és az amerikai nép két évszázados barátságáról.”
De Apró Antal gazdasági helyzetértékelése és történelmi visszatekintő szavai a mából visszanézve is tanulságosak. Mai utódjaihoz hasonlóan ő is azt fejtegette, nem feledjük, soha nem feledhetjük, hogy honnan indultunk, és ezért jogosan vagyunk büszkék az azóta megtett útra. Még ma is sok megoldatlan feladattal birkózunk, de népünk maradandó eredményeket ért el, történelmi jelentőségű vívmányokat mondhat magáénak. Az Országgyűlés akkori elnöke hozzátette: a Magyar Népköztársaságnak megbecsült helye van a világban, külpolitikáját a nemzetközi együttműködés szélesítésére irányuló őszinte törekvés vezérli. Népünk a még boldogabb holnapért, a még tartalmasabb emberi életért dolgozik.
A párt lapjának 1978. január 6-i szerkesztőségi vezércikke hasonló húrokat pengetett. Szerintük „Magyarországnak új helye, új rangja van a népek nagy családjában is: nemzetközi tekintélye megnőtt, megérdemelt tisztelet övezi, s méltán büszke arra, amit történelmileg példátlanul rövid idő alatt, a Szovjetunióval és a többi testvéri szocialista országgal együtt haladva elért és a világnak felmutatott. Hazánk a szocialista útra lépve nehéz időket is megélt, nem kevés ellenséges gáncsoskodás felett kellett úrrá lennie. Belső és külső ellenségei, különösen a hidegháború éveiben, összefogtak ellene.”
Íme az 1956-os forradalom és a kádári úgynevezett konszolidáció a pártállam szemüvegén keresztül.