- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Új érettségizők hátránya

Megugrott az Apple nyeresége

Hollós János lehet az MR ügyvezetője
Kondor Katalin, a Magyar Rádió (MR) július 31-én leköszönő elnöke tegnap az egyik jelenlegi alelnököt, Hollós Jánost bízta meg az intézmény irányításával. Hollós – mint ügyvezető elnök – addig láthatja el feladatát, míg a tulajdonosi jogokat g

Világörökségi tó aggodalmakkal
A hévízi és keszthelyi civilek „kekeckedése” súlyos környezetpusztítástól mentheti meg a világhírű hévízi gyógytavat. Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség által kirendelt független igazságügyi szakértő vélem

Tesztrepülés Zengő-ügyben

Víz alatt fél Románia
Külföldi segítséget is igénybe vesz a bukaresti kormány a Romániát ismét sújtó árvízi helyzet miatt, amelyben eddig tízen vesztették életüket, több mint nyolcezer embert kilakoltattak, három megyében pedig szükségállapotot hirdettek. Az idei harmadik term

Függőben az Energopetrol sorsa

Belehúzott a Mol
Bár gyengülés érkezhet, tegnap még javában erősödött a magyar tőzsdei indikátor – nyilatkozták az elemzők. A BUX nyitás után megközelítette a 20 ezer pontos határt, némelykor át is lépte lefelé induló határvonalát. Záráskor az index 86,19 ponttal sz

Az MDF is otthagyja a bizottságot
Az MSZP nem hívja vissza Molnár Lászlót az Orbán család vagyonosodását vizsgáló bizottság éléről – derült ki a házbizottság rendkívüli ülése után. A testület azonban határozatképtelenné válhat, mivel az MDF a szocialista képviselő büntetőügyei miatt

Röviden

Üzenet Lendváról

Fenyő-ügy: rendőrségi cáfolat

Reuters: Még nagyobb deficit

Tisztelt Szerkesztőség!

Csalt a szocialista polgármester?
Választási csalás miatt vádemelési javaslattal továbbította a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Orosz Károly Zsolt (MSZP) nagyhalászi polgármester ügyének dokumentumait a megyei főügyészségnek – értesült lapunk. A gyanú szerint Oros

Éleződik a küzdelem Kwasniewski székéért
Az ősz eleji két választás nem hagyja leülni a politikai életet Lengyelországban. Így uborkaszezon helyett inkább fokozódik a feszültség. A szejm helyeinek többségét a jobboldali pártok foglalják majd el, az elnöki posztért folyó versenyt azonban élessé t

Röviden

Finiséhez érkezett az AH privatizációja

Röviden
Pentagon: durvák, de nem kínoznak Durva és megalázó kihallgatási módszereket is alkalmaztak a guantánamói fogolytáborban, amelyek azonban a Pentagon szerint nem minősülnek kínzásnak – mondta ki az amerikai védelmi minisztérium vizsgálata

Fontos híreink
Tíz év börtönt kaphat a bukott dél-koreai elnök

Hírszerzési adatokkal segítette Nigéria az Iszlám Állam elleni amerikai katonai akciót

„Kárpátkemence”: 1100 éves kulináris utazás egy kötetbe tömörítve

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Nemcsak lopott, ütött is: magyar állampolgárt vittek el a bécsi rendőrök
A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

Karácsonyi fényjátékkal köszöntötte az ünnepet a pápai mentőállomás
A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

„Na szia, mentő!” – mutatjuk, ki az a mentésirányító, aki a négyéves hősnek segített
Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Baleset miatt lezárták a 32-es főutat
Jászberény térségében ütközött két jármű
Külföldi híreink

Fontos bejelentést tett a Fehér Ház
Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Egy kis szundi a parton: barátfóka borzolta a kedélyeket Olaszországban
Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Putyin kijelentése mindent megváltoztathat – akár tűzszünetre is készek az oroszok?
Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Elhunyt a The Cure gitárosa, Perry Bamonte
A zenész 65 éves volt.

Putyin ajándéka mindenkit meglepett + videó
Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

Ismét gyászol a győri kézilabdázás, elhunyt a magyar vízilabdázókkal is sikeres szakember
A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

