- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Korrigált a BUX
Kezdetben az eladói oldal került túlsúlyba a hét utolsó napján a Budapesti Értéktőzsdén, ugyanakkor a rövid lejtmenetet követően ismét megjelentek a vevők a piacon. Délutánra a BUX újra a húszezer pontos határérték felé tartott, ám a kereskedés végére neg
Hogyan legyél humoralista (92.)

Korrigált a BUX
Kezdetben az eladói oldal került túlsúlyba a hét utolsó napján a Budapesti Értéktőzsdén, ugyanakkor a rövid lejtmenetet követően ismét megjelentek a vevők a piacon. Délutánra a BUX újra a húszezer pontos határérték felé tartott, ám a kereskedés végére neg

Hogyan legyél humoralista (92.)

Hogyan szól a rádió?
Elkötelezett vagyok a nemzeti, keresztény, polgári értékek iránt. Ez meghatározza a világról alkotott képemet is. Sajnálom, ha ez eltér a jelenleg hatalmon lévőkétől – mondta Kondor Katalin, a Magyar Rádió július végéig hivatalban lévő elnöke. Úgy v

Napi sajtószemle

A civilizált vadon
Kollégánk, Bayer Zsolt kamaszkori álmainak színhelyén, Alaszkában, valamint ifjúkori olvasmány- és filmélményeinek földjén, Szibériában forgat tizennégy részes sorozatot. A több mint két hónapos út Anchorage-tól indult, hogy a Bering-szoroson át Szibéria

Röviden

Káosz Macedóniában
Nincs még szükség arra, hogy riadókészültségbe helyezzük a macedón hadsereget, jelentette ki Miroszlav Sztojanovszki vezérkari főnök, ám ezzel a nyilatkozatával éppen megerősítette azokat az információkat, hogy Macedóniában drámaian megromlott a biztonság

Dunák és határok

Álmomban jött elő
A l á m e r ü l t A t l a n t i s z o m

Újabb lépés: tízezres leépítés
Több mint tízezer dolgozót kell még az idén elbocsátania a minisztériumoknak – derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) lapunk birtokába került kimutatásából, amely szerint felmentéssel vagy végkielégítéssel majdnem hétezer főnek, nyugdíjazással mintegy

Pusztavacs templomromja
R e j t ő z k ö d ő M a g y a r o r s z á g

Gomba a fában
Gárdonyi Géza szülőháza országos védettségű múzeum. Akkor hogyan fordulhat elő, hogy a Nagy Könyv akcióban is legnépszerűbbnek és legismertebbnek bizonyuló magyar író első lakhelyének a megmentésére nem jut huszonhatmillió forint? A város értelmisége ment

Hazaköltözhettek a boldvai családok
A körülményekhez képest nagyobb baj nélkül úszták meg a boldvaiak és az edelényiek a szombati felhőszakadást, immár véglegesen visszaköltöztek házaikba a családok. Csak az épületek kiszáradása után állapítható meg, mekkora kár érte a lakásokat.

Szólásgyűjtemény
L a p s z é l j e g y z e t e k

Kairóig érnek a terror szálai
Az egyiptomi főváros közelében elfogták a félszáz emberéletet követelő múlt heti londoni robbantásos merényletek egyik fő gyanúsítottját – jelentette tegnap az ABC amerikai televízió.

Pozsony felfüggesztette az uniós alkotmányt

Jövőre is nőnek a vállalkozások terhei
Magyarország egy olyan növekedési pályán halad, amelynek az igazi motorját a folyamatosan növekvő hitelállomány jelenti – hangsúlyozta lapunknak adott interjújában Széles Gábor, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke, aki

Bővítik a munkaügyi kommandót
Hárommilliárd forintos költségvetési többletbevételt vár a kormány attól, hogy a jövőben szigorítják a munkaügyi ellenőrzéseket – derült ki a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón. Tegnap léptek életbe a szigorított építőipari szabályok is.

A véletlen is segített a nyomozásban
A Scotland Yard és a titkosszolgálatok öt nap alatt felgöngyölítették a július hetedikei öngyilkos merényletek szálait Londonban. A kitűnő munka mellett mindig kell egy kis szerencse is, sőt jó esetben ott van az a bizonyos banánhéj, amin a tettesek elcsú

Fontos híreink
Nemcsak lopott, ütött is: magyar állampolgárt vittek el a bécsi rendőrök

Elhunyt a The Cure gitárosa, Perry Bamonte

Putyin ajándéka mindenkit meglepett + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

„Na szia, mentő!” – mutatjuk, ki az a mentésirányító, aki a négyéves hősnek segített
Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Baleset miatt lezárták a 32-es főutat
Jászberény térségében ütközött két jármű

Pásztorjáték idézte meg Krisztus születését Veszprémben
Gyermeki örömmel és zenével telt meg a veszprémi bazilika a karácsonyi pásztorjáték alatt.

Orbán Viktor: Boldog karácsonyt, vasgyúró! + videó
Összeállt a teljes történet, a miniszterelnöki látogatástól a kisfiú köszönetéig.
Külföldi híreink

Kína szankciókat vetett ki amerikai hadiipari vállalatokkal és cégvezetőkkel szemben
A büntetőintézkedések értelmében befagyasztják az érintett vállalatok vagyonát Kínában, illetve megtiltják számukra az üzletkötést Kínával.

Robbantás okozta több ember halálát + videó
Alavita mecsetet ért támadás Szíriában. Legkevesebb nyolc ember meghalt, tizennyolcan pedig megsebesültek.

Míg Brüsszel önti a pénzt Ukrajnába, Washington és Moszkva újrarajzolja a világot
Washington és Moszkva között egy pragmatikusabb együttműködés körvonalazódik, amely átrajzolja a globális befolyási övezeteket.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ismét gyászol a győri kézilabdázás, elhunyt a magyar vízilabdázókkal is sikeres szakember
A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.

Az öt legjobb Gerard Depardieu-film – Danton + videó
Egy megrázó történelmi dráma a hatalomról, amely felemel és elpusztít.

Ezt látnia kell: Ákos különleges karácsonyi dalokat énekel az ország legszebb templomaiban
A Karácsony – az ünnep dalai című műsor szenteste debütált a televízióban, de már online is meghallgatható.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

