MI A MAGYAR?
K ö n y v e s h á z
Továbbra sem kíván beszélni Kulcsár Attila a K&H brókercégénél történt pénzügyi bűncselekmények politikai vonatkozásairól – ezt maga a többmilliárdos sikkasztással gyanúsított alkusz közölte a távirati irodával. A bank volt ügyvezető igazgatója szer
A Milosevics-féle szerb nacionalizmust idézi, ahogyan a kilencvenes évek román vezetése a marosvásárhelyi magyarverés ügyét eltussolta – fogalmazott Gabriel Andreescu csütörtöki, a XXI. Század Intézetben tartott előadásán. A román politológus egyútt
Még az elemzői várakozásokat is felülmúlta a tegnapi pesti kereskedés, a BUX egy nagyobb délelőtti beszakadást követve magához tért, és végül 17 631,61 pontos emelkedéssel zárt. A napközben bekövetkezett gyengülést az a Richter-bejelentés okozta, hogy az
G a s z t r o n ó m i a „Alapízeinken tilos változtatni.” (Károvits Tamás, a Vendéglátók Országos Ipartestületének vezetőségi tagja, Magyar Nemzet, 2005. május 28.)
Jelentős átalakítások előtt áll az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA). Az átalakításra a közeljövőben sor kerül, s ennek részeként a szervezet létszámát a felére csökkentik. Az OBA a jövőben nem avatkozhat be egy esetleges banki, hitelszövetkezeti vagy
K ö n y v e s h á z
Tudományos szempontból felbecsülhetetlen, egyébként milliárdos értékűek azok a leletek, amelyeket az elmúlt tizenöt évben végzett mintegy hatszáz ásatás hozott felszínre a fővárosban. A legszebbeket most a budai várban láthatja a közönség a minap megnyílt
E n c i k l o p é d i a é n e z e r
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A 23 éves védő combsérülést szenvedett a Schalke elleni szezonnyitón.
A török vallási hatóság, a Diyanet öt éven át vizsgálatot folytatott Bécsben egyes adományokkal kapcsolatos visszaélésekről.
A januári telt házas jubileumi műsoruk után ismét klasszikus felállásban készülnek grandiózus show-ra a Budapest Parkban augusztus 15-én.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.