Holttér

Aligha készült volna el A bukás című sikerfilm Traudl Junge néhány évvel korábbi vallomásai nélkül. Hitler titkárnője 2002-ben számolt be a dokumentumfilm-rendező Othmar Schmiderer kamerája előtt életéről, a nemzetiszocialista vezérkar utolsó napjairól. Még ugyanebben az évben megszületett Az utolsó óráig című film, amelynek rendezőjét sikerült megszólaltatnunk.
– Az utolsó óráig alapján Hitler titkárnője csak elvétve hallott a koncentrációs táborokról. Vagy Traudl Junge elhallgat bizonyos dolgokat?
– Mindig joggal vetődik fel a kérdés, amikor Hitler bizalmasai számolnak be emlékeikről, mi igaz és mi nem az abból, amit mondanak, mit tudott Junge aszszony a koncentrációs táborokról s mit nem, ám a mi feladatunk a forgatáskor nem az volt, hogy ítéletet mondjunk. Ennek meghozása a néző hatáskörébe tartozik. André Heller kollégámmal sosem erkölcsi prédikátorként tekintettünk magunkra, és Junge asszony bírója szerepében sem akartunk tetszelegni. A dokumentumfilm így nem is annyira a Hitlerrel kapcsolatos történelmi problémákról, mint magáról Traudl Jungéról szól. A beszélgetések során André Heller társammal meggyőződtünk arról, hogy Junge asszony őszintén néz szembe a múltjával, s ezt tiszteletben tartottuk. Traudl Junge egyike volt azon keveseknek Hitler szűkebb köréből, akik kifejezetten kritikusan szembesültek múltjukkal.
– Junge asszony a forgatáskor nyolcvanegy éves volt, mégis világosan emlékszik a legapróbb részletekre is…
– A háború után mindent leírt egy százoldalas kéziratban, amelyet rendszeresen fellapozott és átdolgozott. Múltjának teljes feldolgozását sosem fejezhette be, de egész életét elítélte. Ahogy a filmben is mondja, sosem tudta megbocsátani fiatalkori naivitását.
– Ismerte előre a kérdéseket, amikor elvállalta, hogy a kamera elé áll?
– Nem ismerte, de nem is klasszikus interjút készítettünk Junge asszonnyal. A film leginkább két ember beszélgetése. Hozzá kell tennem, hogy már korábban is adott interjút a BBC-nek, s egy alkalommal Németországban is megszólalt, azonban megunta az újságírók zaklatásait. Tartott attól is, hogy félreértik, vagy a szélsőjobb bálványozni kezdi. Megpróbáltuk megérteni helyzetét, s amikor értésére adtuk, hogy kizárólag az élettörténetével szeretnénk foglalkozni, készen állt az interjúra.
– Van-e különleges jelentősége annak, hogy az interjúalany nő?
– Úgy gondolom, ez nagyon lényeges, hiszen női szemszögből hallhattunk Hitlerről, ami ritkaságnak számít. A filmben több olyan megjegyzés is elhangzik, amelyet férfiak ebben a formában sohasem tettek volna.
– Például ami a szerelem kérdését illeti?
– Igen, a szerelemmel, az odaadással kapcsolatos érzelmi aspektusok bizonyára nem merültek volna fel egy férfival készített interjú során.
– Milyen kritériumok szerint rövidítették kilencven percre az eredetileg tízórás nyersanyagot?
– A dramaturgiai szempontok mellett azt tartottuk fontosnak, hogyan viszonyul egymáshoz tettes és áldozat, hogyan jut el valaki arra a fokra, hogy egyik vagy másik legyen, esetleg mindkettő egy személyben. A szerkesztésnél pszichoanalitikai kérdések is felmerültek, ugyanis fel kellett dolgoznunk, hogy Traudl Junge bizonyos értelemben apafigurává emelte a főnökét. A munkálatok során Arno Gruen pszichoanalitikai írásait használtuk fel, véleményem szerint ő dolgozta fel a legjobban a nemzetiszocializmus mélylélektani vetületeit. Junge asszonynál a tettes-áldozat kettősségen túl egy bizonyos holttérre lehetünk figyelmesek, ezért viseli a film német és angol verziója a Holttérben – Im toten Winkel, illetve Blind Spot – címet. Így merül fel a filmben annak a kérdése, hogyan süllyednek bizonyos dolgok a tudatalatti mélységeibe, s egyáltalán, hol vannak ezek a „fehér foltok”. Minden ember életében vannak fájdalmas események, amelyeket nem akar feldolgozni, s itt meg is érkeznénk a tettes és áldozat problematikájához, ugyanis az áldozatból igen könynyen lehet tettes…
– Milyen filmen dolgozik jelenleg?
– Több dokumentumfilm ötletével is foglalkozom, az egyik Jessye Norman opera-énekesnő életét dolgozza fel, lassan már el is készül. Ezt a filmet is André Hellerrel együtt forgattuk.