Miért kell azért drukkolni, hogy az utcán éljenek?
A VIII. kerületi polgármesteri hivatalból péntek délután előállított tüntetők elszámoltatása még folyamatban van, de kihallgatásukat követően mindenkit elengednek.
A VIII. kerületi polgármesteri hivatalból péntek délután előállított tüntetők elszámoltatása még folyamatban van, de kihallgatásukat követően mindenkit elengednek.
Magyarországon is észlelték a radioaktív szint minimális emelkedését – közölte Sáfrány Géza, az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet (OSSKI) sugárbiológiai laboratóriumának főigazgatója pénteken.
Jogerősen felmentette az UD Zrt. vezetőjét, Tóth Jánost a hivatali visszaélés vádja alól pénteken a Fővárosi Ítélőtábla – közölte Futó Barnabás ügyvéd.

Németh Zsolt szerint a magyar–szlovák kapcsolatok elmúlt másfél éve sikeres volt, és a jövőbeni kétoldalú párbeszéd remélhetőleg elegendő lendületű és politikai támogatottságú lesz ahhoz, hogy eredményes legyen.

A volt kislétai polgármester tanúkénti meghallgatásával folytatódott a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere pénteken a Pest Megyei Bíróságon.

A hadisírok gondozása minden nemzet egyik legalapvetőbb feladata – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken Budapesten.

Uzsora-bűncselekmény gyanújával őrizetbe vett a rendőrség egy csányoszrói asszonyt.

Meghalt az az újszülött, akit csütörtökön délután egy pécsi gyógyszertárban hozott a világra egy huszonöt éves nő.

Benyújtották az Országgyűlésnek a szakképzésről szóló törvényjavaslatot, amelynek egyik fő célja, hogy a képzési szerkezetet a gazdaság igényeihez igazítsák.

Folytatódtak a kemoterápiás kezelések Zalaegerszegen, miután pénteken megérkezett az a gyógyszer, amelynek hiánya miatt hétfőn fel kellett függeszteni a rákbetegek terápiáját.

Kövér László szerint a Fideszen kívül jelenleg nincs olyan politikai erő, amelyik képes lenne a válságot kezelni és ki tudná vezetni az országot a gödörből.

Sem a kormány, sem pedig a Fidesz-frakció nem támogatja az ingatlanadó bevezetését – jelentette ki a Fidesz szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A szociális munka hatalmas társadalmi érték, mely az egyenlőség és az emberi méltóság tiszteletén alapul – jelentette ki Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter pénteken Budapesten.

Mintegy két tucat tüntetőt állított elő a rendőrség a VIII. kerületi polgármesteri hivatalban – közölte Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője.

Az Alstom megkapta a magyar jogszabályok alóli mentességet a 2-es metróvonalra szánt új szerelvények fékrendszerére a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH) pénteken.

A tervezett bevezetés első évében, 2013-ban mintegy 70 milliárd, a következő évben 150 milliárd forint a pedagógus-életpályamodell forrásigénye – mondta Hoffmann Rózsa.

Február elsejéig 4300 új rendőr kezdi meg munkáját – közölte Hatala József országos rendőrfőkapitány pénteken Fehérgyarmaton.

A műemléki közmunka tapasztalatait összegezték a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőben.

„A magyar igazságszolgáltatásnak politikától mentesnek, függetlennek és hatékonynak is kell lennie” – jelentette ki Navracsics Tibor.

Visszavonták a szmogriadót Nyíregyházán, így annak riasztási és tájékoztatási fokozata sincs már érvényben – közölte a városháza sajtószolgálata pénteken. Megszűnt a szmogriadó Miskolcon is.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A fekete pörkölésének erőssége is fontos tényező.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

Trump elnök üzenete világos volt – írta bejegyzésében Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.

A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.

A Szakály Sándor összeállította kötet igazi szellemi csemege. Recenziónk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.