„Dániel Péter kijelentései az egész magyarságot sértik”
Mély felháborodással fogadta a Zürichi Magyar Egyesület Dániel Péter Wittner Mária fideszes képviselőre vonatkozó gyalázkodó kijelentéseit.
Mély felháborodással fogadta a Zürichi Magyar Egyesület Dániel Péter Wittner Mária fideszes képviselőre vonatkozó gyalázkodó kijelentéseit.
Befejeződött a helyszínelés, megindult a forgalom a 64-es főút Dég és Mezőszilas közötti szakaszán, ahol kedden egy kora délutáni balesetben egy ember meghalt, ketten súlyos, egy ember pedig könnyű sérüléseket szenvedett; balesetezett az egyik sérültet kó
Magyarország üdvözli az ukrán bíróság közelmúltban hozott ítéletét, amelyben bűnösnek mondta ki a vereckei honfoglalási emlékművet idén februárban megrongálókat.

Egy motoros meghalt, ketten súlyosan, egy ember pedig könnyebben sérült a 64-es főút Dég és Mezőszilas közötti szakaszán kedden; a főút érintett szakaszán teljes útzár van.

Szerdától jövő hét keddig jelentkezhetnek a polgármesteri hivatalokban pótösszeírásra azok, akik októberben, a népszámlálás ideje alatt nem szolgáltattak adatot.

Csaknem 30 embert fogtak el a fővárosi rendőrök a halottak napi hosszú hétvége eddig eltelt három és fél napja alatt, elsősorban a budapesti temetők és pályaudvarok környékén.

Az oktatási államtitkár nem számít arra, hogy a parlamenti vitában koncepcionális változtatások történnének az új köznevelési törvényben.

Az elmúlt három napban 6-700 ezren keresték fel a fővárosi temetőket, kedden, mindenszentek napján pedig ez a szám várhatóan eléri az egymillió látogatót.

Magyarország hivatalosan is felajánlotta, hogy Budapest kész helyet biztosítani a jövő évi úgynevezett kibertér-konferenciának – közölte a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője kedden.

Sarkalatos és a jövő évi költségvetést megalapozó törvényekről tárgyal ezen a héten az Országgyűlés.

Noha már sok-sok évszázada keresztény ünnepnek tudjuk, kifejezetten pogány gyökerekből táplálkozik a ma Mindenszentekként ismert nap, november elseje.

A reformáció 1517-es kezdetéről emlékeztek meg ökumenikus ünnepségen hétfőn Budapesten, a Reformációi Emlékparkban.

A Tisza István-emlékév lezárásaként hétfőn Budapesten bemutatták a néhai miniszterelnök szobrát a közönségnek.

Elhunyt Menczer Gusztáv, a Kárpótlás Társadalmi Kollégiumának elnöke – közölte a Fidesz hétfőn.

Tarlós István főpolgármester felhívta Csurka István figyelmét, hogy tartózkodjon a félreérthető, illetve a politikai kultúrával nem összeegyeztethető nyilatkozatoktól.

Lemondott posztjáról Moravszki Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pálháza vesztegetéssel gyanúsított független polgármestere.

Országos átlagban a háztartások 95 százalékából érkeztek be 14 óráig a népszámlálási adatok.

Az első részletes mintaszámítások alapján ötszörös díjkülönbségre is volt példa a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) jövő évi díjaiban. A piac három részre szakadt: hat biztosító folytatta az árharcot, hárman emelték áraikat, a többi társaság p

Nem érkeztek Simor Andrástól, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökétől a parlament költségvetési bizottságához dokumentumok arról, hogy valóban eladta offshore cégét.

A kiemelt finanszírozás ellenére sem megoldott az autista és az egyéb fogyatékossággal élő betegek fogászati ellátása, országszerte jelentős területi eltérések, kihasználatlan kapacitások vannak – közölte az ombudsman közleményben hétfőn.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rengeteg marihuána volt egy bolgár kamionban.

A Tisza Párt szimpatizánsai minden olyan lapot betiltanának, amely nem állt be Magyar Péter mögé.

Létezett-e a keresztény gondolkodás előtt a lelkiismeret, mint fogalom, esetleg ennek a képzete?

Tölgyessy Péter szerint a kormány intézkedései újabb fölényes Fidesz-győzelemhez vezethetnek.

„Hivatalosan is napirendre kerül a kérdés.”

Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője az orosz–ukrán háborúról beszélgetett az újságíróval.

Az ukránok fordítani próbálnak a versenyhátrányon.

They want to admit Ukraine to the European Union by 2029.

A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.

Halálhírét családja szóvivője erősítette meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.