Háromszintes részleggel bővítik a tatai iskolát
Kilenc új tanteremmel, közel ezer négyzetméterrel bővülhet a tatai Jávorka Sándor Mezőgazdasági Szakközépiskola az intézmény új szárnyának megépülésével, melynek alapkövét pénteken helyezték el.
Kilenc új tanteremmel, közel ezer négyzetméterrel bővülhet a tatai Jávorka Sándor Mezőgazdasági Szakközépiskola az intézmény új szárnyának megépülésével, melynek alapkövét pénteken helyezték el.
Továbbra is arra kíváncsi az erzsébetvárosi Fidesz, hogy meddig folyik még az előzetes letartóztatásban lévő VII. kerületi szocialista polgármester, Hunvald György „mentegetése”.
Súlyosbította az olaszliszkai emberölés ügyében hozott elsőfokú ítéletet a Debreceni Ítélőtábla pénteken: hárman kaptak életfogytig tartó szabadságvesztést. • Szögi Lajost agyonverték – ma van az ítélet

Elutasította a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön Herényi Károly és az MDF fellebbezését és helybenhagyta a Fővárosi Bíróság korábbi ítéletét, amelyben teljes körű vagyoni kártérítést ítélt meg az MDF-ből 2004 őszén törvénytelenül kizárt képviselők, Balsai I
Sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta Medveczky Balázs az MTI-nek pénteken azt az értesülést, hogy levélben közölte: feltételekkel lemondana a Magyar Televízió (MTV) Zrt. ügyvezetői posztjáról.
Közös levélben tájékoztatja az iskolákat Hiller István oktatási és Székely Tamás egészségügyi miniszter arról, hogy a kormány kibővítette az új influenza elleni védőoltásban térítésmentesen részesülők körét.
Folyamatos helyszíni ellenőrzést tart az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi és Szolgáltató (EMFESZ) Kft.-nél november 12-től a Magyar Energia Hivatal (MEH) – közölte a hivatal pénteken az MTI-vel. • Ha
Rendkívüli ülést tart péntek délelőtt a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumi elnöksége, miután felajánlotta lemondását a másfél éve elnök nélkül működő közmédium ügyvezetője.
Közösségi járvány miatt egy hétre bezárták a baki óvodát, mert a hét eleje óta folyamatosan nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma – írta pénteki számában a Zalai Hírlap. • Verpelét is bezárt: 280 tanulóbó
Valószínűleg elhagyhatja pénteken a fogdát a szerdán letartóztatott EMFESZ-vezér: Góczi István vagy háziőrizetbe, vagy lakhelyelhagyási tilalom alá kerül – írja a Népszabadság pénteki számában. • Sikkasztás vád
Bajnai Gordon kormányfő eltökélt a klímavédelem melletti harcban és fontosnak tartja, hogy az Európai Unió által megfogalmazott elvárás teljesüljön – olvasható a kormányszóvivő közleményében.
Még három napig nyújthatják be jelentkezésüket azok, aki 2010 februárjában szeretnék megkezdeni tanulmányaikat valamely egyetemen, főiskolán – közölte az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. az MTI-vel.
Az egyre súlyosabb raktárgondok és az európai uniós pályázatok hiánya mellett a magyar levéltáraknak valószínűleg a központi források drasztikus csökkentésével is meg kell küzdeniük jövőre – közölte Tyekvicska Árpád, a Magyar Levéltárosok Egyesületének vá
Az Európai Unió 2006. november 13-án ítélte oda Pécsnek az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet. A jeles eseményt idén is megünneplik a baranyai megyeszékhelyen: több teljesen megújult közteret vehetnek birtokba a pécsiek, nyílt nap keretében bejárhatjá
Konferenciát rendez Vallás és értékek Közép- és Kelet-Európában címmel ma a Parlamentben az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Szegedi Tudományegyetem vallástudományi tanszéke.
Lapértesülés szerint Mesterházy Attila frakcióvezető lehet az MSZP miniszterelnök-jelöltje.
Medveczky Balázs, a Magyar Televízió ügyvezetésével megbízott alelnöke felajánlotta lemondását – értesült a Magyar Nemzet. Az ügyvezető Katona Béla házelnökkel, valamint a tévékuratórium elnökségével is közölte szándékát. A felajánlott távozásnak azonban
Húzóemberként számít Gyurcsányra a választási kampányban az MSZP alelnöke. Azt azonban egyelőre még nem erősítették meg, hogy a Zuschlag-ügyben a jövő hétre beidézett másik szocialista tanú, Mesterházy Attila lesz-e a párt miniszterelnök-jelöltje. A dönté
Az Állat-egészségügyi Diagnosztikai Intézet vaddisznókon végzett vizsgálatainak eredményei alapján tavaly az Európai Bizottság döntött úgy, hogy Magyarországon a klasszikus sertéspestissel fertőzött terület kiterjedését megváltoztatja. Heves megyében a fe
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Az ANO mozgalom a választások nagy esélyese, támogatottsága stabilan 31-32 százalék között mozog.
A miniszterelnök Magyar Péter feljelentésével kapcsolatban szólalt meg.
Több szempontból sem érdemes megemelni ezt a terhet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.