A Lánchíd ideiglenes megnyitását kérik Karácsonytól
Így enyhíthető lenne a közlekedési káosz Gyurcsányék szerint.

Így enyhíthető lenne a közlekedési káosz Gyurcsányék szerint.

Mutatjuk, hogyan lehet aktiválni.

A mozdonyvezető ébersége lehetett a nő életének kulcsa.
Így enyhíthető lenne a közlekedési káosz Gyurcsányék szerint.

Mutatjuk, hogyan lehet aktiválni.

A mozdonyvezető ébersége lehetett a nő életének kulcsa.

A szükségállapot miatt a börtön falain belül és azon kívül is segítenek.

Jelenleg a Lajta mentén a legnehezebb a helyzet.

A 2010-es választás után megkezdődhetett az egészségügyi ágazatban dolgozók béremelése és az infrastruktúra fejlesztése.

Szentkirályi Alexandra már üzent is a főpolgármesternek.

Eddig közel 1400 honvédet vezényeltek a gátakra.

A rendőrség emberölés miatt nyomoz.

A miniszterelnök politikai igazgatója arra kérte a Tisza Párt elnökét, hogy az árvíz elleni védekezés ügyében hagyja abba a hazudozást.

Van olyan is, akinek muszáj elhagynia az otthonát.

Napokon belül tetőzik a Duna a fővárosban.

Nem csak a gátakon van szükség segítségre.

Az olajmágnás talán a Mollal tervez fúziót?

Vitályos Eszter ismertette, hogy folytatódik a munka az árvíz elleni védekezésben.

Az idei áradás újabb rekordokat állíthat fel.

Két nappal később, a kórházban halt meg a gyermek.

A szeretetszolgálat önkéntesek jelentkezését várja.

Váratlan szövetség formálódik a magyar politikában?

A Tisza Párt politikusa életszerűtlen helyzetre hivatkozva mondta le a vitát Orbánnal, végül azonban kibújt a szög a zsákból.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megszólalt a rendőrség is.

Zalában történt a tragédia.

A beteg a tünetek jelentkezése előtt szarvasmarhát vágott.

Az egykori katonának régen szóltak be ilyen csípősen.

Brüsszel mindent megtesz, hogy megkerülje a magyar vétót, és gyorsítósávon juttassa az Unióba Ukrajnát.

Újabb felvétel terjed a közösségi médiában.

„Mi nem fogjuk hagyni, hogy spekulánsok segítségével lerontsák a magyar családok életszínvonalát.”

Buda és Pest egyesülésének 152. évfordulójára készülünk, de nem ez a főváros legszebb születésnapja.

Bíróság elé áll egy román sofőr, aki egy vétlen autóst is eltalálva okozott óriási balesetet az M1-esen.

További lakásépítések is várhatók.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.