Atlétikai központ épül Székesfehérváron
Czene Attila, Gyulai Miklós és Cser-Palkovics András tette le pénteken a Székesfehérváron megépülő Regionális Atlétikai Központ alapkövét.
Czene Attila, Gyulai Miklós és Cser-Palkovics András tette le pénteken a Székesfehérváron megépülő Regionális Atlétikai Központ alapkövét.
Kobajasi Kamui, a Sauber japán pilótája volt a leggyorsabb a Forma–1-es Belga Nagydíj pénteki első szabadedzésén, Spa-Francorchamps-ban.
Csütörtökön, a 30. születésnapján Andy Roddick bejelentette, hogy a most zajló amerikai nyílt teniszbajnokság után befejezi a pályafutását.
Czene Attila, Gyulai Miklós és Cser-Palkovics András tette le pénteken a Székesfehérváron megépülő Regionális Atlétikai Központ alapkövét.

Kobajasi Kamui, a Sauber japán pilótája volt a leggyorsabb a Forma–1-es Belga Nagydíj pénteki első szabadedzésén, Spa-Francorchamps-ban.

Csütörtökön, a 30. születésnapján Andy Roddick bejelentette, hogy a most zajló amerikai nyílt teniszbajnokság után befejezi a pályafutását.

Babos Tímea párosban is kiesett az amerikai nyílt teniszbajnokságon, miután a csütörtöki első fordulóban a hazai Sloane Stephensszel az oldalán kikapott.

Sidi Péter új világcsúcsot felállítva aranyérmet szerzett 10 méteren a svájci Wilben zajló match számszeríjász-világbajnokságon.

A Videoton a trabzoni 0–0 után itthon is megismételte ezt az eredményt a törökökkel. A büntetők a fehérváriak mellett döntöttek. A DVSC újra kikapott a Bruges-től, és kiesett.

A németek többszörös világbajnok pilótája, Michael Schumacher ismét megerősítette, hogy október előtt nem dönt Forma–1-es jövőjéről.

A 12. helyen kiemelt szerb Ana Ivanović magabiztos győzelmet aratva jutott be csütörtökön a harmadik fordulóba a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon.

Az első két fordulóban nyújtott halványabb teljesítmény után a magyar férfi válogatott magabiztosan, 3:1-re legyőzte Svájcot az Isztambulban zajló sakkolimpia 3. fordulójában.

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 78:76-ra kikapott az ukrán csapattól Pécsen, az Európa-bajnoki selejtezősorozat csütörtöki mérkőzésén.

A címvédő Sors Tamás aranyérmet nyert csütörtökön 100 méteres pillangóúszásban (S9-es sérültségi kategória) a londoni paralimpián.

Ha elveszik Armstrongtól hét Tour de France-címét, akkor a másodikok kerülhetnek az első helyre. Azonban senkinek sem makulátlan a múltja.

Térdműtét miatt kénytelen kihagyni a jövő heti junior világbajnokságot az öttusázó Kovács Sarolta.

A címvédő Sors Tamás a legjobb idővel jutott be csütörtökön a férfi 100 m pillangó (S9-es sérültségi kategória) esti fináléjába a londoni paralimpia első napján.

Férficsapatunk csütörtökön Svájccal, a női pedig Lengyelországgal játszik az Isztambulban zajló sakkolimpia 3. fordulójában.

Van egy verhetetlennek tűnő pingpongosunk a paralimpiai mezőnyben, Pálos Péternek hívják. Trénerével, Aranyosi Péterrel nagy sikerre készülnek.

A 47 esztendős Soren Svenningsen mintájában három tiltott szert is találtak, így a dán sportvezetőnek azonnali hatállyal távoznia kell tisztéből.

Czink Melinda és Szávay Ágnes két sima szettben vereséget szenvedett a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női párosversenyében.

A magyar férficsapat az Isztambulban zajló sakkolimpia második fordulójára sem tudott bemelegedni.

Marosi Katalin, oldalán Darija Jurakkal bejutott a második fordulóba a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női párosversenyében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.

A kormányfő frappánsan oldotta meg a kérdést.

Jézus elhozhatja a békességet, amelyre szükségünk van – mondta az evangélikus püspök.

Egy zajjal terhelt, zaklatott világban különösen nagy ereje van annak a csendnek, amelyet Jézus Krisztus teremt – hangsúlyozta Steinbach József református püspök karácsonyi igehirdetésében Balatonalmádiban.

A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak – közölte csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A két jelölt között kevesebb mint tízezer szavazat a különbség.

A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A baleset okát még vizsgálják.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.