2014-re kész lesz a Tüskecsarnok + Képek
A tervezett négyezer fős csarnok és a hat kiegészítő munkacsarnok nagyrészt az egyetemi sportot szolgálja majd.
A tervezett négyezer fős csarnok és a hat kiegészítő munkacsarnok nagyrészt az egyetemi sportot szolgálja majd.
A magyar női válogatott csütörtökön 3-0-ra kikapott a dél-koreai együttestől az asztaliteniszezők dortmundi csapat-világbajnokságán.
Négyen távoztak, ketten pedig bekerültek a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnökségébe, amely így 12 taggal működik a jövőben.
A tervezett négyezer fős csarnok és a hat kiegészítő munkacsarnok nagyrészt az egyetemi sportot szolgálja majd.

A magyar női válogatott csütörtökön 3-0-ra kikapott a dél-koreai együttestől az asztaliteniszezők dortmundi csapat-világbajnokságán.

Négyen távoztak, ketten pedig bekerültek a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnökségébe, amely így 12 taggal működik a jövőben.

Elszenvedte idei első vereségét a világelső Viktorija Azarenka a miami tenisztorna női versenyének negyeddöntőjében.

A Dallas Stars és a Los Angeles Kings is fontos győzelmet aratott az észak-amerikai profi jégkorongligában.

A magyar női válogatott tagjai megfogadták, az Észak-Koreától elszenvedett vereség ellenére is végigküzdik a hátralévő három találkozót.

A ligaelső Chicago Bulls nagyon fölényesen, 21 ponttal győzött az Atlanta Hawks otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szerdai játéknapján.

Csípősérülése miatt körülbelül egy hónapig nem játszhat Kim Clijsters korábbi világelső női teniszező.

A magyar női válogatott a harmadik helyen végzett a csoportjában, így bejutott a legjobb 12 közé az asztaliteniszezők dortmundi csapat-világbajnokságán.

Úszóink szövetségi kapitánya, Kiss László szerint az utóbbi évek legszínvonalasabb magyar bajnoksága kezdődik csütörtök délelőtt a Debreceni Sportuszodában.

Alig csökkent a honvéd sportegyesületek száma az elmúlt évtizedekben, noha a helyőrségek száma a korábbi töredéke lett. Mindez úgy tűnik, az önkénteseknek köszönhető.

Hódmezővásárhelyen edz az olimpiára és az Európa-bajnokságra Gyurta Dániel. A világbajnok úszó külön kérésére kerül a Csongrád megyei városba.

Kovacsics Anikó, a Bajnokok Ligájában elődöntőbe jutott Győr női kézilabdacsapatának irányítója is jelölt a jelenlegi BL-szezon legjobb 23 év alatti női játékosának címére.

A szerdai negyedik fordulóban megszerezte első győzelmét a magyar női válogatott az asztaliteniszezők dortmundi csapat-világbajnokságán.

Négy légiós kivételével már Gyöngyösön készül a magyar férfi kézilabda-válogatott kerete a jövő heti olimpiai selejtezőre.

Bejelentette visszavonulását Paul Hamm, az egyetlen amerikai férfi tornász, aki összetettben tudott olimpiai és világbajnoki aranyérmet nyerni.

Nyolc tagot jelöl az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) különböző bizottságaiba a magyar szövetség (MKSZ).

A listavezető St. Louis Blues 3:0-ra nyert a vendég Nashville Predators ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) keddi játéknapján.

A 30 pontos Kobe Bryantnek az utolsó percben szerzett két kosarával nyert a Los Angeles Lakers a Golden State vendégeként.

Jenson Button, a McLaren brit pilótája csapat- és honfitársától, Lewis Hamiltontól és a Red Bull két versenyzőjétől tart a legjobban az idei Formula–1-es világbajnokságon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Autó és kisbusz ütközött.

Száraz és hideg időre kell számítani.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

Biztonságos és békés országot akarunk – hangsúlyozta Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kigyulladt egy háromszintes épület, több ember megsérült.

Több mint ötven autó rohant egymásba a jeges úton.

2026 januárjától a minimálbér emelése miatt több fontos állami juttatás összege is nő.

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

Az Európai Unió eddigi legnagyobb logisztikai művelete keretében egy teljes hőerőmű érkezett Ukrajnába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.