Skaliczki László, a Dunaferr vezetőedzője néhány hete, amikor csapata hazai pályán a Veszprémet legyőzve elhódította a bajnoki címet, csak óvatosan ünnepelt, mondván, egyelőre a következő két feladatra kell összpontosítania. Úgy tűnik, intelmei nem halgattattak meg, hiszen a Dunaferr előbb a KEK-döntőt bukta el, majd a Magyar Kupa-elődöntőben is alulmaradt. Leginkább ez utóbbi lehet a fájó, ugyanis a lassan ősi riválissá váló Veszprém kerekedett felül a bajnokcsapaton, amely ezúttal csak futott az eredmény után.Élesék rögtön a mérkőzés elején elhúztak 7-3-ra, s az előnyt hatalmas elszántsággal őrizték. Igaz, ezúttal a veszprémi kapus, Szathmári babonázta meg úgy Kuzmicsovékat, ahogy korábban a bajnoki rangadókon a kubai Hernandez tette Pásztorékkal. A karibi klaszszis nehezen is viselte társai gyengélkedését, s a túlzott vehemenciáját Éles bánta, amikor a 46. percben egy indulásnál valósággal lataglózta őt. Hernandezt a játékvezetők azonnal végleges kiállítással sújtották, s az így folyamatosan emberelőnyben játszó Veszprém győzelme már nem forgott veszélyben (23-20).A másik elődöntő – miként várható volt – simábban zajlott, hiszen a Szeged játékosállománya jelentősen jobb a Kiskőrösnél, s legfeljebb az lehetett kérdéses, hogy a döntőre tartalékoló Budayék mennyit adnak ki magukból. Nos, éppen annyit, amennyi kellett a sikerhez, így történhetett meg, hogy a 48. percben a kényelmeskedő szegediek hibáit kihasználva 21-19-re feljött a Kiskőrös. Ekkor azonban összekapták magukat a szegediek, s végül 28-21-es sikerrel jutottak a döntőbe.

Nemzetellenes farkasfalka rontott rá a Csík Zenekar énekesnőjére