A hatvanegyedik Magyar Kupa-döntőt játszhatja ma 17.45 órától (tv: m2) a Népstadionban a profinak nevezett bajnokságban az ezüstéremért egymással küzdő MTK és Vasas együttese. Míg a tavalyi győztes, a Debrecen az UEFA-kupa első fordulójába „kvalifikálta” magát, addig a Vasasnak vagy az MTK-nak meg kell elégednie azzal, hogy – az európai szövetség, az UEFA besorolása szerint – idén selejtezőt kell játszania a főtáblára kerülésért.A Magyar Kupa-finálé előtt, 15.15-től ismét sor kerül az amatőr klubok között igen népszerű Szabad Föld-kupa döntőjére is, amelybe idén a Tápiószent-márton és a Bodajk jutott be. Előbbié kétségtelenül nagyobb név a „szakmában”, hiszen a szentmártoniak a idén a Vác búcsúztatásával egészen az MK-elődöntőig jutottak, de ott nem bírtak a Vasassal (1-4). Miután Pálinkás Zoltán csapatkapitány a két mérkőzés tájékoztatóján kiosztotta a községet bemutató brosúrákat, szólásra emelkedett Tóth János polgármester: „Sajnálatos módon az anyagból kimaradt, hogy Tápiószentmártonról 1438-ra dátumozható az első írásos emlék. Ebből is látszik, mi már kereken 562 éve várunk arra, hogy pályára léphessünk a Szabad Föld-kupa döntőjében...” Mindkét együttes negyedosztályú, csoportjában a 40 ponttal negyedik helyen áll, tehát a tapasztalat dönthet. Ebben talán a bodajki csapat a jobb, amelynek edzője, a Gázszer FC-t az élvonalba gardírozó Hartyáni Gábor, középhátvédje az ex-videotonos László Csaba.Az MTK és a Vasas találkozója előtt csupán Komjáti András, az angyalföldiek trénere árulta el kezdő csapatát; eszerint a Kövesfalvi – Juhár – Tóth A., László – Mónos, Zováth, Szilveszter, Szili, Aranyos – Sowunmi, Kabát tizenegy kezd. Henk ten Cate, az MTK holland edzője csak annyit mondott, hogy ő is számíthat minden labdarúgójára, de a névsort csak a meccs előtt jelöli ki. Annyit azért elárult: „Mi is tizenegy játékossal kezdünk...”Komjáti András egyébként támadóbb szellemű játékot vár csapatától, merthogy a Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzésen (2-0) látottak nem igazán növelik optimizmusát. „A klub évek óta azon fáradozik, hogy kijusson valamelyik nemzetközi kupába, s a tavalyi Intertotó-sorozat után most végre igazi lehetőség előtt állunk. Ezzel együtt szeretném megértetni a játékosokkal, hogy nem mindenkinek van alkalma kupadöntőben játszani” – jegyezte meg az UEFA-kupa indulási jogát idén mindenképpen megszerző Vasas mestere.Henk ten Cate szerint két különböző stílusú csapat játszik egymással: míg a Vasas a hagyományos magyar játékrendszert alkalmazza, addig az MTK söprögető nélkül, két középső és két szélső védővel áll fel. „A kupadöntőkben mindig fontos, hogy mikor esik az első gól. Ha az elején, akkor az egyik csapat játéka nyíltabb, a mérkőzés látványosabb lehet. Ha a végén, akkor kevésbé izgalmas a meccs. Úgy vélem, most nem lesz hosszabbítás...” – nyilatkozta ten Cate.Az Magyar Labdarúgó-szövetség nemzetközi osztályán megtudtuk, az európai szövetség erősorrendje alapján a 2000/2001-es idényben mindkét magyar UEFA-kupa-résztvevőnek selejtezőt kell játszania. Ismert, tavaly a Debrecen az első fordulóban, azaz a „főtáblán” került össze a német Wolfsburggal.Diák- és nyugdíjas igazolványnyal ingyen lehet bemenni a Népstadion VIII-as és IX-es szektorába. A jegyek egyébként a Népstadion Toronyépület pénztárában kaphatók 800-1200 forintos áron.
Magyar Péter szeretett volna Orbán Viktort játszani Erdélyben, de senki nem volt rá kíváncsi
