Hosszabb-rövidebb távú sprintek, valamint a kapura lövések gyakorlása volt a program a Grúzia elleni világbajnoki selejtezőre készülő magyar válogatott tegnap délelőtti másfél órás gyakorlásán. A Tbilisziben szombaton 18 órakor kezdődő – és persze a szerdai, Románia elleni – találkozó előtt nem a legjobb előjel, hogy Tököli Attila, a Dunaferr játékosa kisebb megfázással bajlódik, ám a csatár mégis részt vett a tegnapi edzésen és az utazását sem fenyegeti veszély. A délutáni, szintén másfél órás edzésen különböző taktikai elemek gyakorlása és kétkapus játék várt a keret tagjaira, ami után Pető Tamás, Fehér Csaba és Korsós Attila kisebb izomfáradtságra panaszkodott. Szilágyi György csapatorvos szerint a szombati meccsre a keret valamennyi tagja megfelelő erőállapotban lesz.
„Sorrendet nem lehet felállítani a selejtezők nehézsége között. Bizonyos értelemben mind a három meccs egyformán nehéz, sok múlik a lélektani tényezőkön” – jegyezte meg a szakvezető, aki kijelentette: nem változtat az eddigi taktikán, azaz a magyar válogatott a lehetőségekhez képest minél többet próbál támadni. „Az elmúlt három és fél évben akadtak sikeres és kevésbé sikeres meccseink is, de az tény, hogy másfél évtizede a mostani válogatott játssza a leginkább támadó felfogású futballt” – nyomatékosított Bicskei.
A válogatott egyébként ma 13 órakor különgéppel indul el a grúz fővárosba, ami a megszokottnál egy nappal korábbi utazást jelent. A magyar idő szerint 18 órakor kezdődő találkozót egyébként élőben az m1 közvetíti, míg a Duna TV késleltetve, két órával később sugározza a selejtezőt.
A szerdai, Románia elleni mérkőzésre már kaphatók a jegyek – két-, három-, és négyezer forintért.
Így működik a négyévente ismétlődő közvélemény-befolyásolás
