Alapozás és rutinszerzés

Fazekas Zoltán
2001. 08. 03. 15:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

- Kosárlabda -
Míg egyesek a vízparton keresik a néha elviselhetetlen meleg előli búvóhelyeket és a felfrissülést, a női kosárlabda-válogatott tagjai Pécsett és környékén róják a köröket. Ezért persze nem kell sajnálni Károlyi Andreáékat, akik július 23-án, hétfőn kezdték meg a felkészülést a szeptemberi, franciaországi Európa-bajnokságra.

Nagyon kivagyunk. Laci rendesen megfuttat bennünket – suttogja az izomlazító gyakorlatok közben Csák Magdolna, a bajnok Pécs és a válogatott kitűnősége. A szőke bedobó – az említett Laci, azaz Rátgéber László szövetségi kapitány élettársa – még a többiekhez képest friss és üde, hiszen neki és a keretben még Károlyinak, a sérüléséből felépülőben lévő Ujvárinak, az időközben a francia Valenciennes együttesébe szerződött Béresnek és Iványinak pécsi játékosként van némi fogalma arról, hogy a mesternél mit jelent az alapozás. A többiek – Török, Kosjár, Papp, Hagara, Fodor, Kalmár-Nagy, Seres, Fürész és Újhelyi – számára valamivel nehezebb a levegővétel, pedig a mostani, a szerdai tréning – az eddigiektől eltérően – a nap első és egyetlen edzése.

Persze a válogatott azért más, hiszen a kapitány nem egy teljes szezont, hanem csak bizonyos időszakokat dolgozhat együtt csapatával, így a terhelhetési lehetőségek is különböznek.

„Donkó a hét végén néhány halaszthatatlan orvosi vizsgálat miatt elhagyta az edzőtábort, és nem tudom, visszatér-e. Sajnálom, mert Orsi – azon kevesek egyike a keretben, akiknek van nemzetközi tapasztalatuk – jól dolgozott” – mondja Rátgéber már a Lauber Dezső Városi Sportcsarnok irodájában, miközben a lányok Boksay Zsuzsa segédedző irányításával „levezetnek” az edzés után. Azóta kiderült, hogy az ezüstérmes GYSEV Sopronból az élvonalba feljutott Szeged csapatához igazolt irányító anyai örömök elé néz. A 26 éves játékos háromhetes terhes, így nem csak a felkészülést, az Európa-bajnokságot is kihagyja.

Eggyel több ok, hogy főjön a kapitány feje, akinek így is elég baja van, bár a háromhetes horvátországi családi nyaralás szemmel láthatóan jó hatással volt az örökmozgó, nyughatatlan trénerre.

Az eddigi programot többségében a futás jelentette: a pécsi futballstadion atlétikapályáján, a csarnokban és a Mecsekben erősítették a lányok a lábakat, ami a délutáni labdás edzéseken – minden gúny és kritika nélkül mondva – meg is látszik. A lefutások és létszámfölényes helyzetek gyakorlása közben kiderül, hogy a fizikai terhelés egyelőre a koncentráció rovására megy, ami a kihagyott ziccerekben és hajmeresztő megoldásokban mutakozik meg. Lukács Béla gyúró is többször csóválja a fejét a támadások befejezésekor, és amikor Kalmár-Nagy már sokadszor sántikál hozzá jegelésért, akkor majdnem megtagadja a kezelést. „Hidd el, Dóri, nem lesz jobb, még két napig legalábbis, akkorra talán elmúlik az izomláz” – mondja a masszőr.

Rátgéber nem bosszankodik, hanem hangos szóval biztat és korhol egyszerre, amikor pedig valaki kihagy egy pillanatra és emiatt a lefutások ritmusa elvész, újabb feladatokkal „bünteti” lányait.

„Nagyon fáradtak, de ez természetes az alapozás közepén” – fogalmaz Rátgéber, immár a válogatott jelenére és kilátásaira vonatkozó kérdés kapcsán. – Kisebb húzódások előfordulnak, ami kikerülhetetlen, hiszen a játékosok többsége teljesen különböző terhelést kapott az előző idény előtt és közben egyaránt. Sajnos a rendkívül fiatal keretből kevesen rendelkeznek nemzetközi tapasztalattal, ami nem jó, ugyanakkor örömteli, hogy mindenki vállalta a válogatottságot, ami az én olvasatomban elszántságra és eltökéltségre utal.

Amikor az esélyekről, azaz konkrétan a kontinensbajnokságról, a csoportmeccsekről beszélgetünk, már nem egyértelmű a helyzet. A kapitány szerint papíron csak a görögök ellen számítunk favoritnak, a hatos csoport többi tagja – Szlovákia, Oroszország, Csehország, Litvánia – elméletben erősebb a magyarnál.

„Nagyon nehéz lesz. A görögökön kívül legalább még egy mecscset nyerni kellene ahhoz, hogy továbbjussunk a negyeddöntőbe. Én elégedett lennék a nyolc közé kerüléssel is, de mivel az első öt hely kvalifikál a világbajnokságra, így mindent megpróbálunk, habár az elődöntőbe jutás óriási bravúr lenne” – teszi hozzá a mester.

A csapat hétfőtől Budapesten edz, majd a franciaországi Vichyben Oroszország, Franciaország és Litvánia társaságában négyes tornán vesz részt (augusztus 9–13.), aztán Budapesten az Egyesült Államok egyetemi válogatottjával játszik 15-én. Ezt követően újabb nemzetközi torna következik (Varsóban a lengyelek, a spanyolok és az ukránok részvételével 17-től), mielőtt pár nap pihenőt kapnának a lányok a Szent István-napi ünnepre. A hó további szakaszában a mátraházai edzőtáborban acélosodnak az izmok (26–27-én), mielőtt Béresék a jugoszlávokkal kétszer megmérkőznének. A szeptember pesti felkészüléssel kezdődik, amit egy vrsaci hármas vetélkedő követ – a magyarokon és a házigazda jugoszlávokon kívül Görögország a harmadik résztvevő –, végül a válogatott 12-én indul Gravelines-be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.