Éremhullás a Köfém-csarnokban

Csütörtöktől vasárnapig rendezték meg Székesfehérváron a veterán birkózók 3. világbajnokságát.

Munkatársunktól
2001. 08. 13. 15:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két évvel ezelőtti, Bulgáriában rendezett világverseny óta alaposan megnőtt az indulási kedv. Plovdivban 130-an álltak rajthoz, most itt, Székesfehérváron már 242 „öreg” állt fel a mérlegre, s lépett utána a Köfém-csarnokban felállított szőnyegekre.

A magyarok – mint kiderült szombaton – a helyosztók és a döntők első napja során kiválóan szerepeltek. Az A korcsoportban – itt a 35 és 40 év közöttiek indulhattak – a 130 kilós Tóth Emil aranyérmet szerzett. A döntőben a túlságosan is vehemens Rafail Szamurgasev ellen küzdött. Mérkőzésük nem tartott négy percig. Az oroszt ugyanis egy perccel a vége előtt sorozatos és rendkívül durva szabálytalanságok miatt leléptette a szlovák mérkőzésvezető, így a fehérvári sportemer tiszteletére játszották el a Himnuszt.

A szombati versenynapon négyen szereztek ezüstérmet, a 35-40 évesek között a 76 kg-os Lakatos Győző, a 45-50 évesek között a 69 kg-os Jászkai Imre, az 50-55 évesek között a 130 kg-os Seres János, míg az 56 év fölöttiek mezőnyében a 69 kg-os Kinyó Sándor állhatott a dobogó második fokára. Bronzérem jutott a 45-50 évesek között Pál Györgynek (58 kg), valamint az 50-55 évesek mezőnyében versenyző Katz Lajosnak (66 kg).

A tegnapi döntők is tartogattak örömet a számunkra. A 45–50 éves kategóriában a 85 kg-os Vámos Péter rendkívül izgalmas fináléban 2:0-ra győzött a svéd Marek Szypura ellen, így ő is aranyérmet szerzett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.