Marad Szurgent és Kisteleki

Munkatársunktól
2001. 08. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vártnál gyengébb szereplés volt az apropója a tulajdonos(ok) és a vezetőedző közös értékelésének Újpesten és Kispesten is. Változás sehol nem történt, azaz a szakmai munkáért előbbi klubnál továbbra is Kisteleki István, utóbbinál Szurgent Lajos a felelős.
„Ha nem leszünk az első két kör végén az első hat csapat között, bárkinek ingyen átadom a kft.-t” – jelentette ki tegnap érdeklődésünkre Lukács Ferenc. Az Újpest több mint 99 százalékos tulajdonosa szerint biztató jelek csak néha-néha fedezhetők fel az NB I-ben a 9. helyen vegetáló csapat játékában, ám borúlátásra semmi ok, hiszen most jönnek a könnyebb meccsek, és „az edzőváltás egyébként sem garancia a jó szereplésre”. Lukács megerősítette: nem ért egyet Kistelekivel, aki szerint a 4–6. helyezés a reális célkitűzés a jelenlegi kerettel, ám – mint mondta – az eredmények az edzőt igazolják.
Értesülésünk szerint a tulajdonos az MTK elleni 3-1-es vereség után „edzőváltós” hangulatában volt, ám a szombati, ZTE elleni találkozóig várt volna a döntéssel. A mostani, békülékenyebb hangvétel a 11. fordulóig tart – feltéve, ha addig Kisteleki nem mond le az edzői posztról…
Az egymás után három vereséget szenvedő, s ezzel a 8. helyen tanyázó Kispestnél erős középcsapatot szeretnének látni a tulajdonosok, s ez a cél a mai megbeszélés után szerintük Szurgent Lajossal is elérhető. Eszerint nem valószínű, hogy a vasárnapi, Debrecen elleni vendégjáték során más ül majd a piros-feketék kispadján.
De hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzet: értesülésünk szerint mindkét klubnál ugyanaz a személy az első számú edzőjelölt – a jelenleg Veszprémben dolgozó Glázer Róbert…

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.