A föl-föl dobott Kű

Nedbál Miklós
2002. 01. 17. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

-KÖNYVKUCKÓ-
Az Árgus kiadó gondozásában jelent meg Horváth Lajos Kű Lajosról írt élet- és korrajza A föl-föl dobott Kű címmel. A szerző három évvel ezelőtt ismerte meg az egykori válogatott futballistát, aki akkoriban csapatot szervezett a Kárpát-medencei magyarok lakta területek bejárására. Horváth Lajos is csatlakozott hozzájuk, s az utazások során került sor a labdarúgó emlékei és a történelmi múlt a felidézésére.
Kű Lajos 1948-ban született Székesfehérvárott. Első NB I-es mérkőzéseit a Videotonban játszotta, majd két év múlva 1970-ben az FTC labdarúgója lett. Négy éven keresztül öltötte fel a zöld-fehér mezt, s ez idő alatt nyolcvannégy mérkőzésen tizenhat gólt rúgott. A következő idénytől a Vasas játékosa. Klubcsapataival – természetesen – nemzetközi mérkőzéseken is részt vett, továbbá szerepelt az 1972-es ezüstérmes olimpiai csapatban. A játékos a hetvenes évek közepén disszidált. Belgiumban (FC Brugges) folytatta pályafutását, ahol csapatával egymás után háromszor nyert bajnoki címet, illetve a BEK-ben ezüstérmet szereztek a Wembleyben. Kű a következő évben áthelyezte székhelyét Amerikába, az 1979–80-as idényben a Buffalo Stallions játékosa, majd Ausztriába került, és itt fejezte be labdarúgó pályafutását. Ezután edzőként dolgozott Belgiumban, majd hazaköltözött.
A könyv a születése évétől egészen tavalyig kíséri végig az egykori futballista élettörténetét. Továbbá egykori barátok, edzők, társak elevenítik fel a múltat, az emlékezésben képek, korabeli újságrészletek, fotók, emléklapok segítenek. A könyv a Sóstótól a Wembleyig fejezettel zárul, amely hasznos és érdekes statisztikai adatokkal ismerteti meg az olvasót Kű Lajos pályafutásáról. (Horváth Lajos: A föl-föl dobott Kű, Árgus kiadó, 2002.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.