Agassi triplázna az Austral Openen

Kemenczky Zoltán
2002. 01. 14. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar idő szerint ma hajnalban elkezdődött az év első Grand Slam-tornája, az ausztrál nyílt nemzetközi bajnokság. A férfiaknál a címvédő, amerikai Andre Agassi (3. kiemelt) megkísérli egymás után harmadszor is elhódítani a Norman Brookes-trófeát, amely bravúr eddig csupán két sportolónak sikerült a verseny történetében (Jack Crawford – 1931–33. között háromszor; Roy Emerson – 1963–67 között ötször győzött).
Nyilván megpróbálja őt megakadályozni ebben az első számú kiemelt, a jelenlegi világelső, ausztrál Lleyton Hewitt – már amennyiben mindketten eljutnak az elődöntőig, addig ugyanis nem találkozhatnak. Annál inkább Agassi és honfitársa, Pete Sampras (8.). A mezőnyben ma már a rutint és a tekintélyt képviselő két teniszező a főtábla ugyanazon negyedébe került, és ha mindketten átlépnek az útjukba kerülő akadályokon, az Agassi–Sampras-csúcstalálkozóra a negyeddöntőben kerülhet sor.
A másik ágra került többek között a brazil Gustavo Kuerten (2.), az orosz Jevgenyij Kafelnyikov (4.), a francia Sebastien Grosjean (5.), a brit Tim Henman (6.) és a horvát Ivanisevic (10.).
A hölgyeknél a porcos térde miatt megműtött világelső, amerikai Lindsay Davenport kihagyja a viadalt, indul viszont mindenki más, aki számít: a címvédő, amerikai Jennifer Capriati (1.), a legutóbbi US Open-finálét családi belüggyé változtató Williams-testvérpár, Venus (2.) és Serena (5.), a svájci Martina Hingis (3.), aki 1999 óta nem nyert Grand Slam-tornát (előtte azonban zsinórban háromszor győzött Melbourne-ben). Ott van Ausztráliában a belga tenisz zászlaját magasra emelő Kim Clijsters (4.) és Justine Henin (6.), és folytathatnánk a sort, de az illendőség úgy kívánja, hogy inkább a magyarokról ejtsünk néhány szót.
A selejtező első két fordulójában sikeresen továbbjutó Marosi-Aracama Katalinnak nem sikerült felkerülnie a 128-as főtáblájára, mert az „utolsó akadálynál” 6:1, 1:6, 6:3-ra kikapott az orosz Szvetlana Kuznyecovától. A főtáblások közül Kuti Kis Rita a papírforma szerint nem juthat túl meszszire, mivel ha két fordulón keresztül talpon tudna maradni, a harmadikban valószínűleg Capriati állná az útját. A tavalyi Roland Garroson a negyeddöntőig jutó Mandula Petra egyik lehetséges korai ellenfele a francia Amelie Mauresmo (7.), akivel a 3. fordulóban találkozhat a magyar lány – már amennyiben ismét olyan bravúros menetelésre készül, mint 2001-ben Párizsban. Gubacsi Zsófia a világranglista 47. helyén álló ausztrál Nicole Pratt, a 2000-ben a juniorok között egyéniben és párosban is bajnoki címet nyerő Kapros Anikó a WTA-ranglistán 31. olasz Francesca Schiavone ellen játszik. A magyar lányok közül Kapros az egyedüli, aki már a nyitó napon bemutatkozik, a többiek kedden kezdenek. A férfiaknál az egyedüli magyar résztvevő, Sávolt Attila szintén kedden lép először pályára, mégpedig a selejtezőből bejutott francia Olivier Patience ellen.
A verseny eseményeit a www.ausopen.org internetcímen élőben is nyomon követhetik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.