-LABDARÚGÁS-
Győr akár a 2008-as Európa-bajnokság egyik elődöntőjének is otthont adhatna – legalábbis ennek feltételeiről egyeztettek tegnap Győrben az MLSZ, a városi önkormányzat vezetői és az ETO-stadion tulajdonosai.
Mint Bozóky Imre, az MLSZ elnöke elmondta, Magyarországon kívül csak Oroszország az, amely egyedüli rendezőként pályázik. Készül egy végrehajthatósági tanulmány, amely taglalja a konkrét feladatokat, és amelyben tíz helyszínt jelöltek meg, köztük Győrt is. Hozzátette, hazánk esetében pozitívumként jelenik meg többek közt a földrajzi elhelyezkedés és a városok közti távolság is.
Jungi Csaba, Győr sportért felelős alpolgármestere megerősítette a város részvételi szándékát az Eb-rendezésben. Bár közgyűlési határozatra még szükség van, mint elmondta, ő biztosnak érzi a városatyák támogatását. Hangsúlyozta: lehetőségként felmerült, hogy Győr adjon otthont az egyik elődöntőnek. Az ETO profi csapatát üzemeltető cég és a stadion tulajdonosa, Tarsoly Csaba beszámolt egy új létesítmény felépítéséről, amelyben szálloda is helyet kapna. A sportközpontban utánpótlás- és bíróképzésre is lehetőség lenne. Kiemelte, hazánk 2004-es pályázatánál az egyik gyenge pont éppen a szállodakapacitás. Hozzátette, a stadion rekonstrukciós terve elkészült, s ha Magyarország kapja a rendezés jogát, akkor akár negyvenezer nézőt befogadó lelátó is épülhet Győrött.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
