Közel a vb-középdöntőhöz

2002. 01. 21. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

-KÉZILABDA-
Eddig hibátlanul menetelt a magyar férfiválogatott a világbajnoki selejtezőben. Szombaton Százhalombattán Belgiumot 31-18-ra győzte le Skaliczki László szövetségi kapitány együttese, és százszázalékos teljesítménnyel áll a csoport élén. Elméletileg ez az eredmény már a továbbjutáshoz is elég lehet, ám miután a tavaly belga állampolgárrá vált szerb Davor Perics jogosulatlan szerepeltetése miatt az olaszok megóvták a belgákkal szemben elveszített találkozóikat, ezért matematikailag az olasz csapat utolérheti a magyar válogatottat.
Miközben fontos győzelmeket arat, egyre jobban összecsiszolódik újjalakult együttesünk, amelytől azt várják, hogy visszakerüljön a világ élmezőnyébe. A gyengébb ellenfelekkel szemben elért sikerek persze Skaliczkit sem tévesztik meg.
– A védekezésünk egyre határozottabb, de támadásban még nem tudjuk teljesen megvalósítani azt, ami az elképzelésem lenne.
A másik mérkőzésen: Olaszország–Törökország 24-25. Az állás: 1. Magyarország 8 p., 2. Olaszország 4 (72-58), 3. Törökország 4 (101-112), 4. Belgium 0. (A belgák olaszok elleni mérkőzései óvás alatt).
Ha a mieink szerdán Ascoli Picenóban pontot szereznek az olaszok ellen, akkor biztos résztvevői a júniusi rájátszáspárharcnak, amelynek győztese szerepelhet a 2003-as portugáliai vb-n.
*
A női Bajnokok Ligájában klubcsapataink közül a Dunaferr a B csoportban a legutóbbi BL-döntő résztvevőjét, a jugoszláv Buducsnoszt Podgoricát fogadta, s egyik legjobbja, Radulovics nélkül is fölényesen legyőzte a nagyszerű erőkből álló ellenfelet.
A csoport másik mérkőzésén: Milar Valencia (spanyol)–GOG Gudme (dán) 28-30. Az állás: 1. Dunaferr 4 pont, 2. Gudme 2 (49-48), 3. Podgorica 2 (55-55), 4. Valencia 0.
Dániában ezúttal sem sikerült győznie az FTC női csapatának. Miként tavaly a Bajnokok Ligája elődöntőjében, úgy most a C csoport 2. fordulójában maradt alul a Viborggal szemben. A 34-30-ra elveszített találkozó után Németh András vezetőedző nem is elsősorban a vereség miatt volt bosszús, hanem az első félidőben mutatott gyenge teljesítmény okán. Mintha Farkas Ágnesék sem hittek volna a győzelemben, olyan enerváltan kezdtek, és a félidőben már 7 góllal, 19-12-re vezetett a dán együttes. A fordulást követően hiába játszottak sokkal jobban a zöld-fehérek, csak megközelíteni tudták ellenfelüket. A ferencvárosiak vereségükkel nagy lehetőséget szalasztottak el, hiszen egy újabb kudarc után az osztrák bajnok Hypo mellett a Viborg is nulla ponttal állt volna a tabellán.
A másik találkozón: Hypo NÖ (osztrák)–Ferrobus Mislata (spanyol) 29-30. A csoport állása: 1. Mislata 4 pont, 2. FTC 2 (58-59), 3. Viborg 2 (57-62), 4. Hypo 0.
A női EHF-kupában nagyszerű bravúrt vitt véghez a Győr csapata, amely a dán Frederikshavn ellen kivívta a nyolcaddöntőbe jutást. A fiatal győri együttes lendületes játékával már a szünetben hétgólos előnyt tudhatott magáénak (17-10), s mivel a második félidő szintén nagyszerűen sikerült a hazaiaknak, a Dániában összeszedett négygólos hátrányukat nemhogy ledolgozták, hanem a végén nyolcgólos előnnyé változtatták: Győr–Frederikshavn (dán) 34-22. A Győr 54-46-os összesítéssel lépett tovább.
Bár a Cornexi-Alcoa 29-26-ra győzött a dán Bording elleni visszavágón, az egy héttel ezelőtti 23 gólos hátrányt behozni esélye sem volt, így kiesett az EHF-kupából.
*
Kettős győzelemmel került a 16 közé a KEK-ben a Debrecen női csapata, miután a visszavágón 36-32-re legyőzte az azeri Sement Bakut.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.