Olasz invázió, francia győzelem

Sütõ-Nagy Zsolt
2002. 01. 14. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hiába reménykedtünk, hogy a hazai Világkupa-versenyen magyar női tőröző is dobogóra állhat, ezúttal nem sikerült. Szombat reggel a 64-es tábla kezdetén ugyan még tizenhat hazai résztvevő léphetett pástra, ám a következő fordulóba már csupán öt jutott. Legtovább Mohamed Aida folytathatta, aki az első három asszóját biztosan nyerte meg, ám a negyeddöntőben meglepően simán 15:5-re kikapott a román Scarlattól. Ahogy az MTK vívónője fogalmazott, ezen a napon hiányzott az a könnyedség belőle, ami máskor jellemző rá, s így esélytelen volt a román klasszissal szemben, ezért csak a 7. helyen végezhetett. Persze Mohamedet ennek ellenére nem érheti szemrehányás, hiszen 1997 óta sorozatban ötödször jutott a viadal nyolcas döntőjébe.
Több hazai versenyzőnek ez nem sikerült. A negyeddöntőben valóságos olasz dömping volt, öszszesen öt itáliai tőröző jutott a legjobb nyolc közé, s éppen ezért igazi meglepetést jelentett, hogy végül a francia Wuilleme nyerte el az Eximbank-kupát. A francia hölgy alaposan felkészülhetett az olaszokból, hiszen a nyolc között előbb a többszörös olimpiai bajnok Trillinit, majd Pigliapocót, végül a harmadik taljánt, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Vezzalit is legyőzte.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.