Miként azt már hetekkel ezelőtt is sejteni lehetett, csordultig telt ház, 2800 néző előtt kezdődött a női első osztályú bajnokság alapszakaszának rangadója, a GYSEV Sopron–Pécs csúcsmérkőzés. Az ideges légkörű, kapkodással tarkított első percek kosárváltásai után a vendég pécsiek rendezték előbb soraikat, és a cseh Pechova pontos középtávoli góljaival a 6. percre hatpontos előnyt szereztek. Farkas Sándor, a soproniak mestere időt kért, ami szemmel láthatólag is jót tett Baloghéknak, akik egy 9-0-s rohammal fordítottak.
A negyed végén háromegységnyivel a GYSEV tartott előrébb (17-14), amit a szenzációs dobóformát mutató szlovák Zirkova kosaraival a 17. percre kilencre növelt a hazai hölgykoszorú. A bajnoki címvédő PVSK valamit faragott ugyan hátrányából a maradék időben, de a félidőre 36-30-cal vonultak a csapatok.
A 24. percben Balogh Judit, a hazaiak legjobbja negyedik személyi hibáját is begyűjtötte, így a harmadik tíz percben vezéregyénisége nélkül volt kénytelen játszani a Sopron. Ettől függetlenül Farkas Sándor tanítványai tartották előnyüket, sőt Eördögh Edit hárompontosávál a 29. percben nyolc ponttal elhúztak. A szünet előtt a Pécs még szorosabbá tette az állást, ami rendkívül izgalmas hajrát ígért… (49-43)
Az utolsó öt percet 52-51-nél kezdték a csapatok, ezután Balogh hárompontosra növelte az előnyt, majd az utolsó percig nem találtak a gyűrűbe a játékosok. A soproniak ugyanis a távoli dobásaikat, a pécsiek pedig a ziccereiket hibázták el sorozatban. Az utolsó 60 másodpercben Zirkova büntetőivel biztossá vált a Sopron győzelme (59-51), és alighanem az alapszakasz sikere is.
Orbán Viktor: Magyarország ismét helytállt!
