Ma és szerdán játsszák a Liliana Ronchetti-kupa nyolcaddöntőjének visszavágóit, amelyben két magyar csapat is érdekelt. A BSE 18 órakor a Városmajorban fogadja az osztrák Klosterneuburg együttesét, s 21 pontos hátrányát kellene ledolgoznia. Szerdán a Soproni Postáshoz a jugoszláv Hemofarm Vrsac látogat, amely nem tudott előnyt szerezni az első mérkőzésen (58-58). Jókora pofonba szaladt bele BSE múlt csütörtökön, alaposan megnehezítve ezzel a saját helyzetét. Mivel azonban az osztrák csapat sem tűnik verhetetlennek, még nem lefutott a párharc. Kétségtelen viszont, hogy nem lesz könnyű 22 ponttal legyőzni a riválist.
Remek jugoszláviai vendégjátéka után joggal optimista a hangulat a Postásnál, hiszen a vrsaci döntetlen után egyetlen pontos hazai siker is a nyolc közé jutást jelentené.
A vakbélgyanú miatt a vasárnapi bajnokit kihagyó Ambrus Erzsébet játéka még kérdéses, de remélhetőleg pályára léphet majd – mondta el Meszlényi Róbert, a Postás trénere.
– Nehéz mérkőzésre számítok. Látszólag előnyösebb helyzetben vagyunk, de nem becsüljük le a fiatal és lelkes, jó erőkből álló jugoszlávokat. Ahhoz, hogy nyerjünk, a támadásainkat fel kell gyorsítani – vélekedett a vezetőedző.
*
A női Magyar Kupa négyes döntőjét Pécsett rendezik március 13-án és 14-én. Az elődöntő párosítása: Szekszárd–GYSEV, Diósgyőr–PVSK.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
