-LABDARÚGÁS-
Majdnem biztos, hogy Sir Alex Ferguson vezetőedző hétfőn aláírja új szerződését, amely valószínűleg 2005-ig köti majd a Manchester Unitedhez. A skót szakember 1986. november 6-a óta irányítja az együttest, s hónapokon át úgy tűnt, idén nyáron befejezi tréneri pályafutását. A hét elején azonban megváltoztatta elhatározását, s most már csak az hiányzik a megegyezéshez, hogy visszatérjen Angliába Peter Kenyon, a klubot irányító gazdasági társaság elnöke.
– Kicsit csúsznak a papírmunkák, de bízunk abban, hogy hétfőn bejelenthetjük a szerződéskötést – mondta Paddy Harverson, a Manchester United kommunikációs igazgatója.
Egy múlt csütörtöki kimaradás miatt 40 ezer fontos büntetést kapott Fabien Barthez, a Manchester United francia kapusa. A játékos hajnali 3 óra után hagyta el az egyik londoni bárt, majd, ha nem is teljesen frissen, de megjelent csapata csütörtöki edzésén. Barthez elvileg nem vétett a klub szabályzata ellen, hiszen még több mint 48 óra volt a Sunderland elleni találkozóig. Ferguson azonban „bekeményített”, mert nemrég többször gondja akadt a csatár Yorke-kal, aki rendszeresen éjszakázott.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
