Először fordul elő a téli olimpiák történetében, hogy a női lesiklók hosszabb pályán versenyeznek, mint a férfiak. A hölgyeknek 3140, a férfiaknak 3016 métert kell teljesíteniük. Herwig Demschar, az alpesi versenyek igazgatója ezt azzal indokolta, hogy a férfiakra sokkal meredekebb lejtők várnak. A lesiklás, a kombináció részeként 1936-ban, Garmisch-Partenkirchenben szerepelt először a játékok programján. Azóta mindig a férfiak tették meg a nagyobb utat a célig, a legnagyobb különbséget 1956-ban, Cortina d’Ampezzóban mérték: a nők pályája 1909 méterrel volt rövidebb.
*
A jegyek 90 százaléka elkelt Salt Lake Cityben. A téli olimpia szervezőbizottságának elnöke bejelentette, hogy az 1,6 millió jegy 90 százalékát már eladták. A játékok történetében az eddigi csúcsot Lillehammer tartotta: 1994-ben a belépők 89 százalékát értékesítették. A rendezők szintén rekordot jelentő, 177 millió dollár bevételt könyvelhetnek el a jegyeladásból, ez több mint a duplája az 1998-as naganói olimpiáénak.
*
A doppingolás miatt eltiltott Sandis Prusis lett bobos a nemzetközi Sportdöntőbíróság határozata szerint indulhat a téli olimpián. A 36 éves versenyzőt november 9-én, a Salt Lake City-i játékok futamainak is otthont adó Park City-i pályán ellenőrizték, a vizsgálat nandrolon jelenlétét mutatta ki a szervezetében. A nemzetközi szövetség visszamenőleg három hónapos eltiltással sújtotta őt, így még időben, február 9-én lejár a büntetése, ám a NOB nem járult hozzá, hogy részt vegyen az olimpián. A Sportdöntőbíróság határozatát azzal indokolta, hogy a NOB-nak csak felülvizsgálati joga van az eltiltást illetően, nem súlyosbíthatja a büntetést.
*
Világcsúcseső várható a gyorskorcsolyázók versenyein, mert a Utah Olympic Oval jege rendkívül gyors. A kétszeres olimpiai bajnok holland Marianne Timmer szerint mind a tíz számban megdőlhet a rekord.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
