-KÉZILABDA-
Amióta január közepén kiderült, hogy Radulovicsra hosszabb ideig nem számíthat a Dunaferr, meglepően rapszodikus teljesítményt nyújt az együttes. Két hete a Bajnokok Ligája csoportmérkőzésén a jugoszláv Podgoricát meglepően könnyedén győzte le, ám egy héttel később meg sem közelítette azt a teljesítményt, és a spanyol Milar Valenciával szemben alulmaradt. Kiss Szilárd vezetőedző a Ferencváros elleni rangadó előtt elsősorban abban bízott, hogy a Podgoricával szemben mutatott harcosság lesz látható játékosain.
Az első húsz percben rangadóhoz méltón felváltva estek a gólok, egyik csapat sem tudott elhúzni, ám a félidő második felében megtorpant az FTC. A dunaújvárosiak jól semlegesítették a vendégek irányítóját, Siti Esztert, míg a balátlövőt, Farkas Ágnest többször is blokkolták. Ettől olyannyira elbizonytalanodott a ferencvárosi gólfelelős, hogy heteseket is hibázott, ráadásul a lesáncolt kísérleteit követően a Dunaferr indításból többször is eredményes volt. 14-9-nél kért időt a ferencvárosi vezetőedző, Németh András, ám alapvető fordulat nem következett be.
A szünet után a rendkívül higgadtan, egyúttal lelkesen játszó dunaújvárosiak a bátran vállalkozó és tíz gólt szerző Ferling Bernadettnek köszönhetően még jobban elhúztak, és 27-21-re vezettek, amikor a zöld-fehéreken már látszott: lélekben feladták a találkozót.
A Dunaferr megérdemelt győzelmet aratott, és lépéselőnybe került az alapszakaszban. Ez persze még nem dönt el semmit, Németh András szerint a legfontosabb kérdések úgyis a rájátszásban tisztázódnak, és a következő hetekben a Bajnokok Ligája-szereplés fontosabb, mint a hazai presztízsrangadó. Persze lehet, hogy éppen ez volt a döntő, azaz amíg a vendégjátékosok fejében kicsit már a jövő heti, Viborg elleni fellépés mocorgott, addig a hazaiak bizonyítani akarták: a Valencia elleni kudarc csupán kisiklás volt, és Radulovics nélkül is kitűnő a csapat. A sikerhez persze kellett az a meglepő megoldás, hogy gyakran két balátlövővel játszott Kiss Szilárd, ám Szrnka Hortenzia és Ferling mégsem akadályozták egymást. Ketten együtt összesen tizenöt gólt lőttek, s ezzel döntő érdemeket szereztek az FTC 30-24-es legyőzésében.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
