-ATLÉTIKA-
A hét végi fedett pályás országos összetett bajnokság „szenzációja” volt, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára, Makszin Áron is rajthoz állt, s 32 évesen is kiállta a próbát, hiszen Polonyi Tamás mögött ezüstérmet nyert.
Megjegyzendő, hogy a férfi hétpróbázók mezőnyéből a hazai két legjobb, Zsivótzky Attila és Kürtösi Zsolt igazoltan hiányzott – Tallinnban nemzetközi viadalon versenyeztek. Távollétükben a 22 éves szolnoki Polonyi Tamás nyújtotta a legjobb teljesítményt. Makszin Áron a hat versenyszám után biztosan állt a második helyen, így a befejező 1000 méteres futásban már csak arra vigyázott, hogy az ezüstérem megmaradjon, s végül 35 ponttal előzte meg a hatvani Ködmön Szabolcsot. A főtitkár eredményes szereplésével bizonyította, hogy a „hóhért akasztják” típusú helyzetekben is megállja a helyét.
– Annak nagyon örültem, hogy végig bírtam a két napos erőpróbát, az eredményemmel azonban nem büszkélkedhetem – magyarázta Makszin Áron. – Két éve a Nemzeti atlétikai program vezetője vagyok, egy éve a szövetség főtitkára, így nagyon kevés időm jut a sportolásra. Számomra az atlétika szerelem, ezért, ha időm engedi, hetente kétszer-háromszor lejárok edzeni. A technikai képzésre azonban már nem jut idő, ezért az ügyességi számokban elmaradtam korábbi legjobb eredményeimtől.
A főtitkár ezüstérme persze kritika a hazai többpróbázó-élmezőnyre, hiszen Makszin Áron 4367 pontos teljesítménnyel lett második a bajnokságon. Amatőr versenyzőként ennek örülhetett, ám kérdés, főtitkárként hogyan ítéli meg az összetett szakág hazai helyzetét.
– A körülményekhez képest többpróbában jól állunk, hiszen Zsivótzky Attila és Kürtösi Zsolt is a nemzetközi élmezőnyhöz tartozik, és még mindketten fiatalok. A hazai szakembergárda is nemzetközi szintű: Fejes Zoltán, Bakai József kitűnő edzők, s remélem, méltó utóduk lesz Szabó Dezső is. Meglátásom szerint a gond a középmezőnnyel van, hiszen aki nem kerül a nemzetközi élmezőnybe, az nem tud megélni az atlétikából, így kénytelen abbahagyni. Vagy, mint az én példám is mutatja, csak saját szórakozására, egészsége megőrzése céljából versenyez.
Maxin Áronnak természetesen már nincsenek és nem is lehetnek olimpiai és világbajnoki álmai. Ez évi célja, hogy indulhasson a szabadtéri tízpróbabajnokságon is.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
