-KOSÁRLABDA-
Fölényes nyugati győzelemmel ért véget (135-120) a magyar idő szerint vasárnap éjjel Philadelphiában megrendezett, 51. Kelet– Nyugat NBA All Star-gála, amelyen az észak-amerikai profi kosárlabdázás elitje vehetett részt. A hazai szurkolók legnagyobb bánatára a Kobe Bryant (Los Angeles Lakers) vezette nyugatiak sikere nem forgott veszélyben, és a hazai Sixers szupersztárja, Allen Iverson, valamint minden idők legjobbja, a tizenháromszoros gálarésztvevő Michael Jordan is gyengécskén játszott a harmadik negyed kivételével egyébként látványos show-mérkőzésen.
– Nem emlékszem, mikor hagytam ki utoljára ekkora lehetőséget. Sajnos túl sokat gondolkoztam a mozdulat előtt, és mire eldöntöttem, hogy mit akarok, már késő volt – magyarázta a kínjában önmagán nevető Jordan, hozzátéve: az ő korában már az erőnléti problémák mellett a koncentrációs zavarokkal is meg kell küzdeni ahhoz, hogy ne süljön fel ilyen mutatványokkal az ember.
A Philly-drukkerek gyorsan elfelejtették, hogy a városhoz közeli Lower Merionból származó Bryant szinte hazatért, de azt nem, hogy a Lakers gólgyárosa mit művelt a philadelphiaiak elleni tavalyi nagydöntőben, amit végül az angyalvárosiak nyertek, nagyrészt Kobe jó játéka miatt.
„Rosszulesett, hogy kifütyültek, sőt nagyon fájt” – mondta a harmincegy pontig jutó, a gála legértékesebb játékosának (MVP) választott Kobe Bryant, akit valamennyi labdaérintéskor hangos pfújolással „jutalmazott” a nagyérdemű.
A viszonylag kiegyenlített első negyedben az idén visszatért Jordan előbb látványos zsákolással örvendeztette meg a publikumot, majd ugyanő hatalmas felhördülést és elképedést okozva a gyűrű tövére vágta a labdát, miközben egyedül tört a kosárra, bizonyítva, a kosárlabdázás legnagyobbjai is tudnak hibázni.
A meccs legszebb jelenete az Orlando Magic mindenese, Tracy McGrady nevéhez fűződik, aki saját magát egy palánkra vágott labdával indítva nyaktörő mutatvány végén óriásit zsákolt. Összesítve még így is a keletiek állnak jobban (32-19), így az elkeseredésre semmi ok.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
