Röviden

MTI
2002. 02. 12. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ünneplés Kamerunban
Hatalmas tömeg, több mint tízezer szurkoló várta Yaoundé repülőterén a labdarúgó Afrika-kupán győztes kameruni válogatott hazatérését. A hétfő reggel landoló játékosokat és vezetőket az államfő képviseletében Jean-Marie Atangana Mebara felsőoktatási miniszter köszöntötte. A játékosokat ezt követően sok ezren éltették a fővárosba vezető húsz kilométeres úton is. (MTI)

Dokics feljövőben
Bár a párizsi torna döntőjére vasárnap combsérülés miatt nem tudott kiállni, a jugoszláv Jelena Dokics három helyet javítva már a hatodik a női teniszezők világranglistáján. Az élen továbbra is az amerikai Jennifer Capriati áll, megelőzve honfitársát, Venus Williamst, illetve a svájci Martina Hingist. (MTI)

Román bokszdopping
Kétéves eltiltásra számíthat Marian Velicu világbajnoki ezüstérmes ökölvívó: ő az első román bokszoló, akiről kiderült, hogy doppingolt. Tavaly, a brisbane-i Jóakarat Játékokon ellenőrizték, és szervezetében a vízhajtók közé tartozó furosemid nyomaira bukkantak. Az első teszt eredményét a B próba is igazolta. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.