Röviden

MTI
2002. 02. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Frentzené a második hely
Az idei szezonban a brazil Enrique Bernoldi mellett a német Heinz-Harald Frentzen lesz az Arrows másik pilótája, jelentette be Tom Walkinshaw, a brit Formula–1-es csapat tulajdonosa. (MTI)

Meddig marad Vasile Miriuta?
Szerdán eldől, hogy meghosszabbítja-e szerződését Vasile Miriuta, a német Bundesligában szereplő Energie Cottbus magyar labdarúgója. Miriuta az előző szezonban 11 gólt szerzett, és a közönség kedvence volt, nyáron több élvonalbeli együttes – Borussia Mönchengladbach, Hamburg – szerette volna szerződtetni. Ebben az idényben eddig egy találatig jutott. (MTI)

Baggio lábadozik
Elhagyta a kórházat Roberto Baggio, a Brescia 55-szörös olasz válogatott labdarúgója, aki kedden térdműtéten esett át. A kiváló középpályás a beavatkozás után nem sokkal még azt mondta, hogy befejezi pályafutását, később azonban ezt klubja cáfolta. Az orvosok szerint legalább négy–hat hónapot ki kell hagynia. (MTI)

Bátorfi és Tóth is indul a Top 12-n
A hét végén Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina részvételével Rotterdamban kerül sor az asztalitenisz Európa Top 12 bajnokságra. Bátorfi címvédőként szerepel Hollandiába, s az idei lesz a 15. részvétele: háromszor volt bajnok (1987, 1992, 2001). Tóth Krisztina hetedszer próbálkozik, eddigi legjobb eredménye az ötödik hely, tavaly Welsben hetedikként zárt. (MTI)

Élen a Valencia
Idegenbeli győzelmével a tabella élére ugrott a Valencia a spanyol labdarúgó-bajnokságban. Eredmények, 24. forduló: Alaves–Valencia 1-2, Valladolid–Real Madrid 2-1, Athletic Bilbao–Malaga 3-2, Barcelona–Real Sociedad 2-0, Las Palmas–Betis 0-0, Rayo Vallecano–Espanyol 2-2, Real Zaragoza–Tenerife 1-1, Sevilla– Osasuna 0-0, Villarreal–Real Mallorca 2-1. Az állás: 1. Valencia 42 pont, 2. Celta Vigo 40 (42-27), 3. Real Madrid 40
(41-28), 4. Deportivo La Coruna 40 (37-30), 5. Barcelona 39 (39-21), 6. Alaves 39
(24-21). (MTI)

A címvédő meglepő veresége
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján a címvédő Los Angeles Lakers meglepetésre hazai pályán kikapott az utóbbi hónapok leggyengébb teljesítményét nyújtó Chicago Bullstól. Eredmények: Los Angeles Lakers–Chicago 89-97, Boston– Sacramento 85-102, Cleveland–Houston 111-109, New Jersey–Dallas 100-112, Minnesota–Portland 113-103, Seattle–Phoenix 90-79. (MTI)

Szenegál döntős
Az Afrika Kupa elődöntőjében Szenegál hosszabbítás során 2-1-re legyőzte Nigériát. A másik találkozó, a Mali–Kamerun összecsapás lapzártakor még tartott. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.