Harminckét évvel ezelőtt, 1970-ben rendezték meg először a Tokaj Expressz nemzetközi férfi párbajtőrversenyt, amelyet rögtön magyar vívó, Fenyvesi Csaba nyert meg. Azóta további nyolc alkalommal állhattak a dobogó tetejére vívóink, utoljára 1995-ben Kovács Ivánnak sikerült a bravúr. Ennek ellenére legjobb párbajtőrözőink nem csupán szemlélői voltak a küzdelmeknek, hiszen az elmúlt hat esztendőben rendre eljutottak a dobogóig.
A pénteken kezdődő idei Siemens–MÁV–Tokaj Expresszen a megszokottnál kevesebben indulnak majd: eddig mindössze 18 ország 72 versenyzője nevezett. A vártnál kisebb érdeklődés oka, hogy sokan azokat a versenyeket részesítik előnyben, ahol az egyéni mellett csapat Világkupát is rendeznek. Miután ezen viadalok kijelöléséről a nemzetközi szövetség francia elnöke, Rene Roche egy személyben dönt, a magyar rendezők kiszolgáltatottak. A szakági menedzser, Fenyvesi Csaba szerint várhatóan így is több mint száz párbajtőröző lép majd pástra.
A hiányzók között lesz valószínűleg Kovács Iván is, aki belázasodott, a világbajnoki aranyérmes válogatott többi tagja – Fekete Attila, Imre Géza és Kulcsár Krisztián – viszont rajthoz áll a Nemzeti Sportcsarnokban, s remélhetően a Hilton Budapest WestEnd szállóban szombaton 15 órakor megrendezendő fináléban is lesz magyar résztvevő.
Hat éve nem történt ilyen, Olaszország ismét szakaszgyőztest ünnepelhet a Tour de France-on
