A paksiak nyolcperces rövidzárlata

Fazekas Zoltán
2002. 03. 04. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

-KOSÁRLABDA-
Három mérkőzést játszottak szombaton a férfi Magyar Kupa negyeddöntőjében, amelyek közül valamennyi helyszínen nagyarányú hazai győzelem született. A negyedik párharc első összecsapására pénteken került sor, amelyen a szombathely Falco 10 ponttal nyert a B csoportos SMAFC otthonában.
Debrecenben – hatalmas meglepetésre – jókora zakóba szaladt bele a bajnokság alapszakaszgyőztese, a Paks. A harmadik negyed elején még mindössze két pont választotta el a gárdákat egymástól (72–70), ám ezután megtorpantak a vendégek, és a hátralévő nyolc percben mindössze 5 pontra voltak képesek a debreceniek 21-ével szemben. A 93-75-ös hazai győzelemmel véget ért összecsapás után a keleti együttes jó eséllyel várhatja a szerdai visszavágót.
Körmenden, kiegyenlített első félidőt követően, nagyon beleerősített a válogatott Németh által vezérelt vasi alakulat, és a Debrecenhez hasonlóan 18 ponttal nyert (83–65) a bajnoki címvédő Kaposvár ellen. A 24 pontos irányítón kívül a piros-feketék két amerikai légiósa, Madison (16 pont) és Edmonson (17) remekelt.
Szabályszerűen kiütötte (103-72) a Szolnok hazai pályán az Albacompot, és már a négy között érezheti magát. A Tisza-parti gárda már az első tíz perc után 20 ponttal tartott előbbre ellenfelénél, amit látványos és közönségszórakoztató játékkal a lefújásig 31-re növelt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.