Batházi István nyert, de kizárták

Kemenczky Zoltán
2002. 03. 23. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

-ÚSZÁS-
Önmagához képest jó időeredménnyel nyerte meg Batházi István a 400 méteres vegyes úszást az Egyesült Államok nyílt úszóbajnokságán Minneapolisban, ám utólag kizárták. Az eset azért is fájó, mert a szám Európa-bajnoka 4:20,10 perc alatt ért célba, ideje több mint két másodperccel jobb, mint a Kiss László szövetségi kapitány által előírt Európa-bajnoki kiküldetési szint (4:22,32).
„Batházit azért zárták ki, mert úgy ítélték meg, hogy késleltette az indítást a startnál azzal, hogy a vezényszó után késve ereszkedett rajtoló testhelyzetbe” – mondta Kiss László. „Függetlenül attól, hogy kizárták, az időeredményével – noha hivatalosan nem vehetem figyelembe – nagyon elégedett vagyok. Az idén az Európa-bajnokságra összpontosítunk, s mivel a viadal csak július végén lesz, Batházi ideje négy hónappal előtte jónak számít.”
A dél-karolinai egyetemen tanuló Batházi mellett Gáspár Zsolt is indult a minneapolisi versenyen. A szintén a columbiai egyetem pad-jait koptató Gáspár 100 m gyorson 51,01 mp-es idővel nyolcadik lett. A kétszáz háton Fukuokában világbajnoki aranyérmes Aaron Peirsol 1:55,15 perccel világcsúcsot állított fel, átadva a múltnak honfitársa, Lenny Krayzelburg 1:55,87 perces rekordját.
*
A Komjádi uszodában ma és holnap felkészülési versennyel kezdődik a szezon, a viadalon rajthoz áll Güttler Károly, Horváth Péter, Zubor Attila, Risztov Éva és Bodrogi Viktor is. Az előfutamok 9.30, a döntők 16 órakor kezdődnek mindkét napon.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.