Lázba hozta a hűvös Bécset a fedett pályás Európa-bajnokság, leginkább a világbajnoki ezüstérmes nyolcszázas futónő, Steffi Graf várható elsősége. A vasárnapi versenyre minden jegy elkelt, még a sérült síkirály, Hermann Maier is elmegy a Dusika-csarnokba, hogy szurkoljon honfitársának.
A pénteki előfutamok és a selejtezők során a magyarok közül a vágtázó Szabó Enikő a 200 méteres előfutamban 23,88 mp-es egyéni csúcsával harmadik lett, de nem jutott tovább.
Női magasugrásban viszont a kitűnő formában lévő Győrffy Dóra valamennyi magasságot elsőre ugrotta, könnyen jutott be a szombat délutáni fináléba. A 202 cm-rel világranglista-vezető bolgár Veneva csak 189 cm-ig jutott, és holtversenyben a 12. helyen került a döntőbe.
– Nem titkolom, éremért jöttem Bécsbe – mondta a magyar csúcstartó. – A selejtező kitűnően sikerült, legnagyobb riválisom, Veneva gyengébb szereplése számomra nem volt meglepetés, mert a két méteren felüli eredményét még januárban ugrotta.
A férfi többpróbázók is elkezdték kétnapos versenyüket, három szám után Zsivótzky Attila a 9., Kürtösi Zsolt az 5. helyen áll. Női rúdugrásban hiába jutott túl elsőre Molnár Krisztina a 4,30 méteres selejtezőszinten, mégsem lett döntős. Ennél a magasságnál ugyanis még 11-en versenyben voltak, s a fináléban csak nyolcan indulhatnak. Molnárnak a 4,35 már nem sikerült, így a 10. helyen zárta az Eb-t. Vaszi Tünde, aki csak „átrándult” ebbe a műfajba, 4,20-ig jutott, s ő is búcsúzott. A súlylökő Bíber Zsolt csalódást okozott: 19.30 méterrel kiesett.
Az Eb első aranyérmét az orosz Jelena Prohorova szerezte női ötpróbában, megelőzve a portugál Gomest és a svéd Klüftöt.
Dobrev Klárának valaki tartozik 210 millió forinttal
