Helyben futás

Salánki Miklós
2002. 03. 11. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar atlétika vezetőinek határozatlanságát, a válogatott megítélésének ellentmondásos helyzetét jelzi, hogy másfél éve megoldatlan a felnőtt keret szakmai irányítása. Amikor Oros Ferenc a sydneyi olimpia után, 2000 októberében lemondott tisztségéről, a leginkább pesszimisták sem gondoltak arra, hogy 2002 márciusában még mindig az utódját keresik. Bár többszöri próbálkozás után tavaly, az idény közepén, júniusban az elnökség kinevezte Vágó Bélát szövetségi kapitánynak, amikor ősszel a szakember elkészítette az idei felkészülési tervét, ezt a vezetés irreálisnak ítélte, s mindenféle egyeztetés helyett pánikszerűen kölcsönös megegyezéssel szerződést bontottak. Héder Barna elnök és csapata gyors megoldást ígért, azonban a nagyon fontos téli időszak úgy múlt el, hogy a válogatottak felkészülését nem fogta össze senki.
Nehéz persze elhinni, s még nehezebb bevallani, hogy a régi, majd az új vezetés sem talált olyan szakembert, akire rábízhatta volna a legjobbak irányítását. Az előző elnökségi ülésen hosszú vita után kiderült, hogy igazából a válogatottnak nem is szakmai irányítóra, hanem menedzserre van szüksége, aki összefogja a versenyzőket, s ügyes-bajos dolgaikat intézi. Információink szerint erre a feladatra Orendi Mihály szakmai alelnök jelöltje Babinecz József, aki hazánkban az első atlétikai menedzser volt. Az ötvenhat éves egykori kiváló hosszútávfutó csoportjába 15 atlétánk tartozik, köztük a válogatott diszkoszvető Fazekas Róbert, a kalapácsvető Annus Adrián, a súlylökő Bíber Zsolt. Emellett társadalmi munkában edzői feladatot is ellát, tanítványa a válogatott futó Varga Judit, Mezei Zita és a szülés után visszatért Tusai Brigitta is.
Az új szakvezető személyéről és elnevezéséről – technikai igazgatónak vagy szakmai menedzsernek fogják hívni – valószínűleg a szerdai elnökségi ülésen döntenek, de máris feltették néhányan a kérdést: helyes-e egy csoport érdekeit képviselő profi menedzserre bízni az egész válogatott keretet?
A vita tehát folytatódhat, s bár az egyéni sportágakban nincs olyan nagy jelentősége a szövetségi kapitánynak, mint a csapatjátékoknál, a válogatott vezetéséről kialakult bizonytalanság jelzi: a magyar atlétikában hiányoznak azok a tekintélyes és sikeres edzők, akikre mindenféle fenntartás nélkül rá lehetne bízni a legjobb versenyzőket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.